Megkezdődött az utcanévtáblák cseréje, pótlása Martfűn – több lakos máris “beszólt”

Megosztás

Elhasználódtak vagy hiányosak az utcanévtáblák, így Martfű önkormányzata időszerűnek érezte, hogy elkezdődjön a cseréjük, illetve a hiányzó táblákat pótolják. Első ütemben a Virág út és a Kérész út közötti szakaszon végezték el az utcanévtáblák cseréjét, amelyeket a további városrészekben is folytatnak.

Több visszajelzést kaptak a lakosoktól, hogy olyan helyekre is kerültek táblák, ahol a sarki ház nem az adott utcára van bejegyezve. Ilyen helyek pl. a Virág útról nyíló utcák (Táncsics Mihály út, Borostyán utca, Déryné út) illetve a Bercsényi út.

Az utcanévtáblák kihelyezése az itt élők és a városba érkezők könnyebb tájékozódását segíti elő, ezért is kerültek ki olyan helyekre is az új, esztétikus táblák, ahol eddig esetleg nem voltak, de indokoltak lettek volna. A táblák az út, utca nevét jelzik, a házszám nincs feltüntetve rajtuk – közölte a martfű.hu.

A közterületi névtáblák elhelyezésének szabályaira vonatkozó önkormányzati rendelet alapján a névtáblákat a saroktelkek kerítésein, ennek hiányában az épületen vagy külön tartószerkezeteken kell elhelyezni. A névtábla kihelyezéséről, karbantartásáról, szükség szerinti cseréjéről az önkormányzat gondoskodik. Az érintett ingatlan tulajdonosa vagy használója pedig az utcanévtábla kihelyezését és az ezzel kapcsolatos munkálatokat – a helyi rendelet hivatalos megfogalmazása szerint – tűrni köteles.

Az ingatlant a megfelelő házszámtáblával azonban már a tulajdonosának kell ellátnia, a házszámtábla beszerzéséről, kihelyezéséről, szükség szerinti cseréjéről és pótlásáról saját költségén gondoskodva. A házszámláblát a házzal szemben állva közterületről jól látható helyen, a házfalra vagy az utcai kerítésre kell elhelyezni.

Az orvosi ügyelet, a tűzoltóság és hatósági tapasztalatok alapján azonban még mindig sokan nem tesznek eleget ennek a kötelezettségüknek.

Forrás és fotó: martfű.hu

Kapcsolódó cikkek