Az egészségügyi szakdolgozók háromnegyedének okoz gondot az élelmiszervásárlás

Megosztás

A szakszervezet szerint nem lehet nyárig halogatni a bérek rendezését, sztrájkra készülnek.

Sztrájktárgyalást kezdeményez a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) a kormánynál, mivel elfogadhatatlan tartják, hogy nem januártól, hanem csak júliustól kapnak béremelést a szakdolgozók – írja a Népvszava.

Ráadásul a beígért emelés is túl kevésnek tűnik az inflációhoz képest, a szakszervezet felmérése szerint ugyanis a szakdolgozók 72 százalékának gondot jelent az élelmiszer megvásárlása, csaknem harmaduk már nem tudja megfelelően biztosítani gyermeke ruházkodását, valamivel több mint nyolcaduk nem tudja fizetni a rezsijét és csaknem ugyanennyiüknek okoz problémát a hiteltörlesztés, összességében a tizedük nem tudja fizetni a lakhatás költségeit.

Csupán a szakdolgozók négy százaléka állította azt, hogy vannak tartalékai, vagy a családja támogatása miatt nincsenek problémái.

Arra a kérdésre, hogy a magas infláció és a béremelés elmaradása miatt romló életkörülményei okán mit kíván tenni, 32 százalékuk válaszolta azt, hogy Magyarországon belül keres jövedelmező munkát, 20,5 százalék külföldi munkavállalást tervez, 40 százalékuk többletmunkát vállalna és 2,3 százalékuk állította azt, hogy nem tesz semmit.

A szakszervezet a sztrájk előkészítéséhez elkezdte felmérni a munkavállalók körében azt is, hogy milyen nyomásgyakorló eszközt támogatnának a bérek azonnali emeléséért. Közölték, hogy csak úgy kezdenek bele bármilyen tiltakozó akcióba, ha ahhoz a dolgozók legalább 10 százaléka előzetes nyilatkozatban csatlakozik.

Ezeket a személyes nyilatkozatokat néhány napja kezdték el terjeszteni, de volt olyan kórház, ahol megtiltották a tájékoztatást és a nyilatkozatok osztogatását, arra hivatkozva, hogy nincs rá vezetői engedély.

A szakszervezet elnöke ezután levelet írt a kórházi főigazgatóknak, amelyben jelzi, hogy törvény biztosítja a szakszervezet számára a tájékoztatás lehetőségét a tiltakozó akció részleteivel, szervezésével kapcsolatban. Egyúttal arra kéri a címzetteket, hogy ne akadályozzák a szakszervezeti tagok tájékoztatását.

Kapcsolódó cikkek