Duplájára emeli a kormány a munkába járás kedvezményes költségtérítését

Megosztás

Duplájára emeli a kormány a munkába járás kedvezményes költségtérítését, ez több százezer munkavállalónak komoly anyagi támogatás, és megkönnyíti a munkába járást – mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: hetekkel korábban a szakszervezetek kezdeményezték a változtatást, így a döntést örömmel fogadták.
A segítség mértékéről elmondta:

míg eddig kilométerenként maximum 15 forintos adómentes költségtérítést tettek lehetővé a munkáltatók számára a jogszabályok, ez a gazdaságfejlesztési miniszter javaslatára duplájára, 30 forintra fog nőni.

Ez dolgozónként több tízezer forintot jelent. A kormány döntéséből az is következik, hogy a minimális költségtérítés szintje is a duplájára emelkedik, a jelenlegi 9 forintról 18 forintra kilométerenként.

Az elnök a családok, és a munkahelyek védelme érdekében jelentős eredménynek nevezte az új intézkedés bevezetését.

MTI

Kapcsolódó cikkek