Nagy Márton szerint a boltok nagyrészt mesterségesen gerjesztik a hiányt

Megosztás

A miniszter szerint szó sincs tényleges hiányról, csak a termékek nem kerülnek ki a polcokra, hanem a raktárban maradnak.

Nagy Márton szerint február-márciusban lassulhat az élelmiszerdrágulás üteme, ugyanis „túltermelési válsággal néz szembe az élelmiszeripar”. A gazdaságfejlesztési miniszter a Mandinernek adott interjújában beszélt erről. Amikor az élelmiszerek árstopja miatt tapasztalható hiányról kérdezték, azt mondta:

Tévedés, a boltok nagy részében szó sincs hiányról, az áru egyszerűen a raktárban marad, nem kerül ki a polcikra, nagyrészt mesterséges hiánygerjesztés folyik.

Szerinte a kiskereskedelmi üzletektől elvárható, hogy a bankokhoz és a Mol-hoz hasonlóan lenyeljék az árstop okozta veszteséget. Ehhez azt is hozzátette, hogy ha az infláció mértéke olyan ütemben fog csökkeni, mint várják, akkor lehet, hogy áprilisban már nem is lesz szükség az árstopra.

Nagy Márton arról is beszélt, hogy a Vodafone felvásárlása az eredetileg bejelentettnél 10 százalékkal kevesebb lett, és azért érte meg inkább ere költeni, mint mondjuk a pedagógus-béremelésre, mert a Vodafone-ügylettel a fő tulajdonosból, a 4iG-ből nemcsak nemzeti, hanem regionális bajnok is lesz. Mivel a Balkánon is megvetette a lábát, és növekszik, jó esélye van felzárkózni az OTP–Mol–Richter hármashoz. Ehhez hozzátette:

Értem, hogy másra is lehet költeni a pénzt, de a Vodafone most volt eladó, a tranzakció pedig hitelfelvételből valósult meg, nem vettünk el költségvetési forrást mástól.

via hvg.hu

Kapcsolódó cikkek