Havi rekordok születtek a duzzasztó felett

Megosztás

A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Kiskörei Szakaszmérnökségének adatai szerint 2022-ben összesen 68 003 kerékpáros hajtott át a Kiskörei Vízlépcső üzemi hídján, ezzel a tavalyi a harmadik legnagyobb forgalmú év volt 2021 és 2020 után. Ugyanakkor új havi rekordok születtek májusban és júniusban.

A Kiskörei Szakaszmérnökség 2008 óta kíséri figyelemmel a duzzasztóművön áthaladó kerékpáros forgalmat. Az első, nem teljes évben még csak 6800 biciklis gurult át az üzemi hídon, de 2016-ban a számuk már meghaladta a 20 ezret, 2017-ben a 30 ezret, 2018-ban pedig 56 959-re nőtt a forgalom, ebből 5150 volt a versenyző., közölte a Kötivizig.

Kismértékű visszaesést követően 2019-ben 49 ezer biciklis hajtott át a duzzasztómű felett, ebből 1990 versenyző. 2020-ban már 70 435 bringás kerekezett át Kiskörén Jász-Nagykun-Szolnok megyéből Hevesbe vagy éppen fordítva, köztük 104 versenyző. 2021-ben 87 920-ra nőtt a számuk, ebből 1100 versenyzés szándékával tekerte a pedált. Ezt a kiemelkedő eredményt 2022-ben nem sikerült túlszárnyalni, miután az év egészében 68 003 kerékpárost regisztráltak, ebből ezer versenyzőt.

Fontos megjegyezni azonban, hogy az igazgatósági statisztikákban csak azok a bringások jelennek meg, akik áthajtottak a duzzasztómű felett.

Havi forgalmi rekordokról ugyanakkor a múlt évben is beszámolhattak, hiszen májusban 10 653, júniusban pedig 16 653 biciklist számláltak a vízlépcsőnél, ami új 5. és 6. havi csúcs, írta a kötivizig.hu.

A kiskörei üzemi hídon áthaladó kerékpárosok számának évenkénti alakulása
2008     6 800*
2009    12 167
2010     6 691**
2011    11 214
2012    18 355
2013    16 143**
2014    16 162
2015    19 342
2016    20 540
2017    30 884
2018    56 959
2019    49 428
2020    70 435
2021    87 920
2022    68 003
Jelmagyarázat: *nem teljes év, **árvizes év

KÉP: Magyar Turizmus Zrt – itthon.hu 

Kapcsolódó cikkek