Türelmetlen volt a bombával fenyegetőző, saját magát buktatta le

Megosztás

A kecskeméti járőrök pillanatok alatt elfogták azt a férfit, aki azzal fenyegetőzött, hogy bomba fog robbanni. A gyanúsított gyakorlatilag saját magát buktatta le, írta a police.hu.

Tegnap délelőtt a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese egymás után két furcsa telefont kapott. Először egy ismeretlen arról tett bejelentést, hogy a megyeszékhely egyik utcájában bomba fog robbanni. Az egyenruhások azonnal a helyszínre indultak, hogy ellenőrizzék a bejelentés valóságtartalmát, illetve intézkedjenek a személy- és vagyonbiztonság védelme érdekében.

Az első bejelentést követően azonban alig három perc telt el, egy másik telefonszámról az előzőnél is meghökkentőbb hívás érkezett. Egy férfi – udvariasan bemutatkozva – az után érdeklődött, hogy volt-e bombariadó az utcájában, ahol lakik. A rendőrök azonnal kapcsoltak, hiszen a bejelentésről az eltelt rövid idő alatt magán a fenyegetőzőn kívül más nem szerezhetett tudomást, így egy újabb rendőri egység immár az utóbbi hívás kezdeményezőjéhez csöngetett be néhány percen belül. A 46 éves helybélit elfogták, és a lakását a nyomozók átkutatták. Elő is került az a mobiltelefon, amelyről a fenyegető hívás érkezett.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának a munkatársai a férfit közveszéllyel fenyegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsított egyelőre nem adott magyarázatot a tettére.

A segélyhívó számokra évente több ezer valótlan vagy indokolatlan bejelentés érkezik, amelyek túlterhelik a rendszert. A rendőrség, a mentők, és a katasztrófavédelmi munkatársak a bejelentéseket minden esetben komolyan veszik. Akkor is, ha úgy tűnik, csupán gyermekcsínyről van szó, esetleg egy felnőtt otromba tréfájáról – az ezekre történő reagálás így veszélybe sodorhatja a valóban segítségre szorulók életét. A segélyhívó számok rendeltetéstől eltérő használata önmagában is jogsértő, hiszen szabálysértésnek minősül.

Azok a bejelentők pedig, akik a köznyugalom megzavarására alkalmas, hamis bejelentést tesznek, esetleg azt a látszatot keltik, hogy valamilyen közveszéllyel járó esemény következik be, minősített esetben akár ötévi szabadságvesztésre is számíthatnak.

A segélyhívó számok használata felelősséggel jár. Kérik, csak vészhelyzetben hívja a 112-t!

Fotó: police.hu

Kapcsolódó cikkek