A Fidelitas-tagnak leszóltak, hogy ne merje kritizálni a Megafont, ő inkább a kilépést választotta

Megosztás

Abban sem volt sok köszönet a fiatal hölgynek, mivel onnantól kezdve hirtelen álprofilokról kezdték mocskolni. Amikor még tag volt, gyorsan jött az ultimátum, hogy vagy befogja a száját, vagy lehet távozni. Bettina az utóbbit választotta.

Rögtön a Fidelitasból való kilépése után kamuprofilokról kezdtek jönni becsmérlő kommentek az oldalaira, de a kontaktlistája kijelezte, hogy melyik ismerőseiről van szó, és amikor ezt szóvá tette az illetőknek, törölték a mocskolódó hozzászólásokat – erről beszélt a pénteken közzétett videójában Tóth Bettina, a Fidelitasból nemrég kilépett influenszer.

Arra is utalt a TikTok-videóban, hogy az őt érintő kitalált történetek és találgatások miatt jutott arra, inkább felfedi a nyilvánosságban: szerinte a Megafon miatt kellett kilépnie a Fidesz ifjúsági szervezetéből. Kritikákra reagálva arról is beszélt, hogy ha a nézettségszerzés lett volna a célja, akkor már az áprilisi országgyűlési választás előtt „cirkuszt csinált volna”, de mint mondta, nem ez volt a szándéka, hanem az, hogy a „hatalmi pozícióban lévő emberek, akik tudják, hogy mi a probléma, próbáljanak javítani a dolgon”. De aztán rájött, hogy ez „naiv feltételezés” volt a részéről.

Egy másik nemrég készült TikTok-videójában arra az eredetileg Orbán Viktortól származó mondatra reflektált, ami úgy szól: „Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk”. Ez Tóth Bettina esetében azért ellentmondásos, mert a Telexnek korábban arról beszélt, miután elmondta nyilvánosan a véleményét a Megafonról, hívták a Fidelitastól, hogy „csendben marad, vagy kilép”. „A válaszom az volt, hogy kilépek inkább, minthogy csendben maradjak” – mondta akkor a lap megkeresésére.

A megafonosokat megszólítva korábban úgy fogalmazott: „míg ti fizettek ezért az aránytalan számért, én addig megdolgozom érte”. Majd hozzáfűzte: „Veletek ellentétben, nekem nincs rejtegetnivalóm…” És lapunknak azt is mondta: „Úgy gondolom, egy tehetséges embernek nem kell hirdetés ahhoz, hogy nézettséget szerezzen.” A történtek és a kilépés ellenére továbbra is kiáll Orbán Viktor mellett. Ha ezek után még mindig ezt a világot tartja a legjobb alternatívának, lelke rajta.

Bettina itt éppen egy békemeneten

Kapcsolódó cikkek