A világbajnok szinte minden nap beleveti magát a jéghideg vízbe

Megosztás

Ősz óta majdnem minden nap megmártózik az egyre hidegebb Holt-Tiszában Nagy Viktor.

Az olimpiai bronzérmes, világ- és Euróba-bajnok egykori pólós október végén azt közölte közösségi oldalán, hogy:

“Egy hónapja szinte minden nap csobbanok a Holt-Tiszàban, hogy teszteljem a módszert és magamat. Ma 12 fokos volt a víz, de a célom az, hogy jegek között ússzak.”

Október közepén azt írta:

“Sokan kérdeztétek, hogy miért megyek bele a hideg vízbe minden nap? Wim Hof könyve magával ragadott és kiváncsi voltam, hogy működik-e. Három hónapja hideg zuhannyal kezdtem, most, hogy lehűlt a Holt-Tisza kiváncsi voltam, hogy bírom a 13 fokos vízet. És jól esik belemenni ès úszni, mondom ezt úgy, hogy világ életemben ki nem állhattam a hideg vizes medencéket.
Na de mire is jó ez?
Wim Hof állítása szerint, Immunrendszerünk erősebb lesz és baktériumok, vírusok, gombás megbetegedések elleni ellenálló képességünk is javul. Kiváncsi vagyok. Szerintetek meddig bírom?”

A kiváló sportoló szerint nem elviselhetetlen a víz hőmérséklete

December elején már közel 4 fokos a Holt-Tisza, és úgy volt vele, ha már lesétált fürdőnadrágban, muszáj volt bemenni a vízbe, ráadásul melegebb volt a víz, mint a levegő.

Ma, csütörtökön már jeges volt a víz, igaz, még nem kellett betörni, de azért jéghideg volt.

Kapcsolódó cikkek