Rendszeresen trükközött: lopott rendszámmal tankolt és fizetés nélkül távozott

Megosztás

De még bicikliket is kellett lopnia ahhoz, hogy sittre kerüljön.

Összesen 170 ezer forintnyi kárt okozott egy 33 éves férfi Győr-Moson-Sopron Megyében azzal, hogy lopott rendszámmal vagy rendszám nélkül tankolt, majd fizetés nélkül távozott – derül ki az ügyészség keddi közleményéből.

Ezt a trükköt 2020 nyarán kétszer, 2021-ben pedig nyolc alkalommal játszotta el, előfordult az is, hogy nemcsak az autóját tankolta meg, hanem még kannában is vitt magával benzint. Nemcsak benzint lopott, az ügyészség szerint ugyanebben az időszakban a férfi több járművet is feltört, azokból hangszórókat, akkumulátorokat vitt el.

Ezek miatt a bűncselekmények miatt már 2021 őszén őrizetbe vették, ekkor azonban kihallgatását követően még szabadon bocsátották.

A férfi azonban nem hagyta abba a lopásokat, 2022-ben kétszer is kerékpárt lopott, összesen több mint 150 ezer font értékben. Ekkor már elrendelte a bíróság a letartóztatását.

Az ügyészség több rendbeli minősített lopás, egyedi azonosító jellel visszaélés miatt emelt vádat ellene. Tettéért a halmazati szabályok alapján hét és fél év szabadságvesztés büntetés is kiszabható. (via Hvg)

Kapcsolódó cikkek