Csak a fideszes adomány a jó adomány

Megosztás

Elutasította az ellenzéki képviselőjelölt adományát tavasszal a jászberényi kisegítő iskola, mert erre kapott utasítást a Jászberényi Tankerület igazgatójától.  Ezt állítja Fazekas Adrián, aki hozzátette, most viszont elfogadta a fideszes jelölt adományát.

A Jászsági Kossuth Kör és a Minden Fiatal Magyarországa tagja, jászboldogházi polgármesterjelölt azt írta bejegyzésében, hogy a dr. Besenyi Orsolya polgármesterjelölt és Fásy Ádám minapi adományozásához hozzátartozik egy másik történet is. 

Úgy vélte, kár is lenne letagadni, hogy TV2-s interjú, féltucat sajtós mellett Besenyi adományozását ne egy kampányeseménynek szánták volna, az ott tanuló, fejlődő gyerekeknek viszont tényleg sokat segíthet ez az összeg.

Hozzátette, a gond ott van, hogy az országgyűlési kampány során Kertész Ottó, az összellenzék jelöltje szintén megkereste a Szent István úti kisegítő iskolát, hogy 200 ezer forint értékben szeretné támogatni az EGYMI működését.

Fazekas szerint az intézményvezető megkérdezte a tankerületi vezetőt, Zsemberi Zoltánt, aki elutasította a támogatást, nem fogadta azt el!

A fiatal politikus megjegyezte, röviden annyi történt, hogy a jászberényi tankerület nyilvánvaló politikai alapon szortíroz támogatás és támogatás között, miközben pont a legelesettebbekről van szó.

Úgy vélte, a kettős mérce túl szép kifejezés ehhez.

Kapcsolódó cikkek