A hétből egy posta újranyitásába ment bele a Magyar Posta Szolnokon

Megosztás

2023. január 2-től  újra nyit Szolnokon a Széchenyi posta, közölték a Fidesz részéről.

Mint írták, egyeztetést kezdeményeztek a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatójával, Balczó Barnabással, aki a Magyar Posta Zrt. hatékonysága érdekében legfeljebb egy postahely visszanyitását támogatta abban az esetben, ha a város szolgáltatásként ezt a Magyar Posta Zrt.-től igénybe veszi és az ezzel kapcsolatos díjat megfizeti.
Ez a posta a Széchenyi városrészben található 5-ös posta lett.

Szolnokon összesen hét postát zártak be ősszel.

Foglaljuk össze: tárgyaltak és a posta EGY hivatal visszanyitását támogatta úgy, ha a város virítja a lóvét.

Nézzük, máshol milyen sikerrel tárgyaltak. Az MTI híreiből szemléztünk. Előrejelezzük, máshol egynél több postát nyitnak ki.

– Januárban újranyithat Budapesten a Kelemen László utcai és Török utcai posta – közölte a II. kerületi önkormányzat kedden az MTI-vel. A közlemény szerint miután ősszel a nyolc II. kerületi postából mindössze kettő maradt nyitva, a hivatal tárgyalásokat kezdeményezett a Magyar Postával, hogy több postát újranyithassanak. 

– Rövidesen három, korábban bezárt postahivatal nyit újra a pécsi helyhatóság kezdeményezésére és anyagi támogatásával a baranyai megyeszékhelyen – közölte az önkormányzat kedden az MTI-vel.

– A négy bezárt postahivatalból kettő kinyit január első felében Kaposváron – jelentette be a város polgármestere kedden a somogyi megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.

Három városban tehát összesen hét posta nyithat újra.

Kapcsolódó cikkek