Tószegen teljes káosz van a levélkézbesítések körül

Megosztás

Nem kaptam meg a számlát, ki is kapcsolták nálam a tévészolgáltatást. Ezt mondta egy idős nő Tószegen. Nincs bankkártyája, így nem is tudja, csak csekken befizetni a számlát. Most mehet be Szolnokra a szolgáltatóhoz, hogy rendezze tartozását.

Mások is panaszkodnak, hogy egyszerűen nem kapják meg leveleiket. Pedig a számlák ha nem érkeznek meg, akkor ki vállalja a felelősséget a be nem fizetett összegekért, esetleg a visszakapcsolási díjakért.

A helyi közösségi csoportban ilyen felhívások jelennek meg:

“Tisztelt tószegi lakosok, ismerőseim! Ha valaki megkapta a havi befizetendő számláinkat, akkor kérném, hogy jelezze felénk! Sajnos egy számlát sem kaptunk meg, viszont több, utcánkban élő lakos számláját, illetve szomszédét megkaptuk. A tószegi postán utána érdeklődtünk, és azt mondták hogy nincsenek már náluk a leveleink. Több szomszéd is jelezte, hogy ugyanígy járt. A tószegi postán pedig minősíthetetlen hangnemben beszéltek velük, mikor érdeklődtek, vagy panaszt tettek!”

Gyuricza Miklós polgármester is reagált. Közölte, sokan keresték meg, kértek tájékoztatást, segítséget a tószegi postán kialakult helyzettel, kézbesítési problémákkal kapcsolatban. Mint közölte, a posta az önkormányzattal semmilyen előzetes egyeztetést nem folytatott a helyi hivatal működésével kapcsolatban.

Mint ismert, a közelmúltban egyszerre öt postás mondott fel, azóta van káosz a hivatal munkájában.

Gyuricza hozzátette, a lakosok észrevételei szerinte teljesen megalapozottak. 

Hozzátette, természetesen jelzéssel éltek a kézbesítési problémák miatt az illetékesek felé. Tekintettel arra, hogy a posta állami fenntartású, kérte a település országgyűlési képviselőjének a közreműködését is a probléma kezelésében. ️

A jó hír, hogy van ígéret arra vonatkozóan a posta részéről, hogy néhány napon belül az összes „beragadt levelet” kézbesítik.A rossz hír, hogy szervezeti szinten felmerült problémával állnakk szemben, (központi átszervezések miatt a posta “bázispostaként”, a környező településekre kiterjedő többletfeladatokat is ellát, s emellett létszámhiánnyal is küzd), ezért rövid távon végleges és teljes körű megoldás nem könnyen születhet.

Ugyanakkor közölte, a lakosok is segíthetnek, például abban, hogy  mindenki, jól látható módon tüntesse fel az ingatlanán annak házszámát (ez elég sok helyen hiányzik a településen).  Ezzel egyébként nemcsak a helyismerettel nem rendelkező „vendég kézbesítők” munkáját segíthetik a téves kézbesítések elkerülése érdekében, hanem baj esetén a mentők, rendőrök is könnyebben találhatják meg az ingatlant.

A polgármester azt kérte mindenkitől, hogy a postán szolgálatot teljesítőket ne hibáztassák a történésekért. Végezetül hangsúlyozta: az önkormányzatnak semmilyen eszköze sincs, amivel felléphetne a postán kialakult problémákkal szemben.

A Magyar Posta úgy reagált, hogy van gondjuk ezerrel, mivel a tószegi postahivatal több település kézbesítését is ellátja, ráadásul szoknia kell még a helyzetet az új postavezetőnek is és új kézbesítőknek is. 

Fotó: Google

Kapcsolódó cikkek