Kis Grófo ritkán Nagy Grófóval álmodik

Megosztás

Tegnap volt 2 éve , hogy édesapám elköltözött az Úrhoz, írta legfrissebb bejegyzésében Kis Grófo, a szolnoki bulikirály.

Ezt írta a továbbiakban:

“Nekem a mai napig hihetetlen mert valamiért még most is azt érzem , hogy valahol zenél és , hogy itt van köztünk! Én mindenkit arra kérek, hogy addig tiszteljük egymást, de főleg a szüleinket, amíg lehet. Édesapám már a drága jó Istennek énekel. Jön a szeretet ünnepe, mindenki vigyázzon egymásra és szeressétek egymást és örökké tartson Isten áldása legyen mindenkin'”

Mint a Borsnak Kis Grófo elmondta, viszik tovább azt a hagyományt, amit képviselt, és szeretnék továbbadni a gyermekeiknek. Az elmúlt két évben ritkán, talán háromszor álmodott vele. “Viszont nagyon érdekes számomra, mert minden alkalommal hófehér galamb formájában jön el. Igaz dolgot hoz el, olyat, ami meg is történik” – mondta a Borsnak.

Kis Grófo és édesapja Nagy Grófo, azaz idősebb Kozák László FORRÁS: INSTAGRAM/KIS GRÓFO

“Rohan az idő, hihetetlen, hogy már két év telt el. Elfogadni soha nem tudjuk, csak annyit tehetünk, hogy megpróbálunk ezzel a veszteséggel együtt élni” – tette hozzá.

Mint mondta, a telefonszámát is őrzi a mobiljában, képtelen lenne törölni. Mindenki máshogy tudja feldolgozni a gyászt, véli, ő pedig  rendkívül szoros kapcsolatban volt zenész apjával. Nincs olyan nap, vagy óra, hogy ne gondolna rá.

Kapcsolódó cikkek