Csak a jövőjét akarta megalapozni a lopott milliókkal

Megosztás

Egy napon belül mindent lezongoráztak a nagykőrösi nyomozók: megtalálták a pénzzel tömött trezorokat, elfogták a tettest. Közel 3,4 millió forintot szereztek vissza.

Egy nagykőrösi telephelyre riasztottak rendőröket a minap reggel, miután szembesültek azzal, két széfet valaki kitépett a falból és a benne tárolt bankókkal együtt elvitte.

A rendőrök már a helyszínen gyanították, olyasvalakit kell keresniük, aki hozzáférhetett a raktár kulcsához, az ajtót ugyanis sértetlenül nyitották ki. Az alkalmazottak kihallgatása közben viselkedése, válaszai alapján célirányosan kezdtek rádolgozni egy 33 éves ceglédi férfire.

A tanúból hamar gyanúsított lett, miután S. Zoltán belátta, nincs értelme kamuzni, mert a nyomozók időközben elegendő bizonyítékot gyűjtöttek össze ellene. Feltáró jellegű beismerő vallomást tett; megmutatta, hová rejtette a trezorokat és hová dobálta ki az elkövetéskor viselt ruháját.

Vallomásában elmondta, élettársával aznap este összevesztek, ő bérelt kocsijába ült és átvezetett Nagykőrösre. Volt munkáltatója telephelyének közelében leparkolt, majd begyalogolt a kapun és elbújt, amíg a raktárban kollégái nem végeztek a pakolással. Hajnali 4 körül tisztult a levegő, ekkor kulcsával nyitotta az ajtót, majd az előtérben lévő faszekrényben sorakozó széfek közül találomra kiválasztott kettőt, egy vésővel lefeszítette, hátizsákjába rakta, majd ahogyan befelé, úgy gyalogolt kifelé a kapun. Először egy árokba dobta táskáját, visszasétált a kocsihoz, majd hazafelé indulva felvette a hátizsákot.

Otthon aztán az egyik trezort kinyitotta – vésővel, mivel a kódot nem ismerte, kivette belőle a köteg pénzt, majd a szomszéd telken lévő kútgyűrűbe, műanyag flakonokat rádobálva elrejtette hátizsákostul. Már pirkadt, mire végzett, majd Budapestre indult. Menet közben, az M4 autóút mellett eldobálta nadrágját, felsőjét és cipőjét, kabátját egy fővárosi hajléktalanra hagyományozta.

A nagykőrösi rendőrök a kútgyűrűből előkotorták a hátizsákot, a széfeket és a közel 3,4 millió forintot hiánytalanul megtalálták, ahogyan a gyorsforgalmi út mellet kihajított ruhadarabokat is.

S. Zoltán állította, megbánta tettét, csak jövőjét akarta anyagilag kicsit bebiztosítani a 318 darab bankjeggyel és négy érmével.

A Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le vele szemben a további eljárást.

Fillérre pontosan

No Description

Fotó: police.hu

Kapcsolódó cikkek