A szolnoki lakótelepet elöntötte a víz (frissítve)

Megosztás

Nemhogy meleg, már hideg víz sincs a lakótelepen, amelyet elárasztott a víz ma reggel.

Frissítve:

Két víztorony is leürült a csőtörés miatt

Hatalmas vízcsőtörések rázták meg szerda reggel Szolnokot. A belvárosban akadozott a vízszolgáltatás, míg a Széchenyi lakótelepen egyáltalán nem volt víz. A városrészben ráadásul fűtés és meleg víz sincs szintén hibaelhárítás miatt.

Mint Bede Marianntól, a vízművek műszaki igazgató helyettesétől megtudtuk, egyszerre két helyen is hatalmas csőtörést szenvedett el a rendszer. Egyrészt a Kaán Károly utcánál eltört egy 500 milliméteres víznyomócső, ami miatt leürült az 3 ezer köbméteres víztorony. A kiáramló víz elöntötte a Széchenyi aluljárót is, egy időre azt is le kellett zárni, mert a szivattyúk nem bírták a vizet egyik percről a másikra kiemelni.

Hogy mikortól lesz hideg víz a lakótelepen, a szakember nem tudta megmondani. Mint mondta, hatalmas munkát jelent egy ilyen óriási cső feltárása, majd utána a helyreállítása. Beszélgetésünk idején – 8 óra után – még ki sem volt szakaszolva a cső, aminek helyreállításával reményeik szerint szeretnének még világosban végezni. Mint mondta, szerencsére napközben dolgozhatnak, és a kellő munkaerő is rendelkezésre áll. 

Egy másik helyen is csőtörés volt ezzel egy időben. Az Tenyőszigeten volt, ott egy 200 milliméteres nyomócső adta meg magát. Ennek következtében pedig leürült egy másik, 2 ezer köbméteres víztorony is. Itt is dolgoznak a helyreállításon.

A városban egyébként alapnyomáson már helyreállít a szolgáltatás. 

Korábban írtuk:

Hatalmas vízáradat a lakótelepen, már hideg víz sincs! Óriási vízáradatot fotózott le egy arra közlekedő szerda kora reggel a szolnoki Széchenyi lakótelep főutcáján.

Hogy a vízáradatot mi okozta, egyelőre nem tudni, lehet, a szokásos csőtörés miatt keletkezett. Minden bizonnyal ez lehet a probléma eredője, hiszen időközben többen jelezték, hogy már hideg víz sincs.

A lakótelepet egyébként más gond is sújtja, hiszen éppen nincs fűtés és meleg víz egy fővezeték meghibásodása miatt. A megyeszékhelyen egyre inkább meglátszik, hogy minden bizonnyal forráshiánnyal küzd.

Kapcsolódó cikkek