Látványosan megemelkedett a betegek száma Szolnokon

Megosztás

Nem feltétlenül kizárólag a Covidról beszélünk, de rengeteg a megfázásos beteg és az influenzás is Szolnokon és vonzáskörzetében.

– Szeptember elejétől emelkedést mutatott a felső légúti betegségek száma a rendelőinkben, ám nem kifejezetten csak Covid-fertőzésekről van szó. Minden légúti fertőzést okozó kórokozó jelen van, nem kimagaslóbb a koronavírusos megbetegedés százalékos aránya a többitől – számolt be az utóbbi időszakban tapasztaltakról dr. Szénási Szilvia, a megyei háziorvosok kollegiális szakmai vezetője, akinek szavait a Szoljon idézi. 

A szolnoki háziorvos szerint a betegek emelkedő létszámát a nyári szünet utáni visszarendeződés, a különböző oktatási, illetve munkahelyi közösségek újraindulása okozza.

Mint elmondta, a betegek leginkább torokfájással, rekedtséggel, hőemelkedéssel, köhögéssel, levertséggel fordulnak hozzájuk, de előfordul étvágytalanság, hányás és hasmenés is.

Hogy ez koronavírus-megbetegedést jelent-e, ma már otthon is kiszűrhető. 

– A Covid-teszt elvégzése már nem kötelező, azon pácienseknél javasolt mindenképpen, aki krónikus betegségben szenved. A teszt elvégzése a panaszok harmadik, negyedik napján javasolt. Az otthon elvégzett tesztek segítséget nyújthatnak a tájékozódásban, de a háziorvos is elvégzi, amennyiben szükségesnek gondolja a beteg ellátása érdekében. Minden olyan esetben javasolt, amikor a beteg veszélyeztetett a koronavírus miatt – hangsúlyozta a szakember.

Mint megtudtuk, a Covid jelenlegi variánsának tünetei még inkább a torokfájás, a köhögés, az izomfájdalom, az étvágytalanság, a levertség és a láz. Az ez ellen védő, vagyis az omikron vírustörzset is tartalmazó vakcinát már megyénkben is lehet kérni.

Kapcsolódó cikkek