Hamarosan megnyitja kapuit a jászberényi szálloda

Megosztás

Hamarosan megnyitja kapuit Jászberény belvárosában a Szatmári Hotel. A sokáig üresen álló épületben 23 szoba, egy nyolcvan fő befogadására alkalmas étterem és három apartman várja vendégeit.

“Több, mint egy évtizede várjuk, hogy az egykori Gondozóház épületéből szálloda legyen. Jászberény már régóta megérdemel egy színvonalas szálláshelyet és még sosem voltunk ilyen közel ahhoz, hogy ez végre meg is valósuljon.” – mondta Budai Lóránt a település polgármestere.

2015-ben kezdték kialakítani a háromcsillagos szállodát, ami saját étteremmel, bárral, helyi és nemzetközi gasztronómiával igyekszik majd a látogatók kedvébe járni. A korábban ismertetett tervek szerint a pinceszinten üzlethelyiségek, a földszinten pedig kávézó, étterem és főzőkonyha kap helyet. Az első emeleten irodák, szobák, a második és harmadik emeleten kizárólag szállodai szobák lesznek.

A településvezető elmondta hogy az önkormányzat igyekezett elősegíteni a munkálatokat: gyorsították az ügyvitelt és rendezték a Bundás-kút környezetét, illetve az épületet körülvevő zöldfelületet.

A szóban forgó terület betontömbökkel teli, egyenetlen talajának cseréjét (kitermelés, elszállítás, csere, terítés, akna fedlapok cseréje) a Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Zrt. végezte, összesen bruttó 1.8 millió forint értékben. A szálloda napokon belül megnyílik és bízom benne, hogy ezzel egy újabb apró lépést teszünk afelé, hogy Jászberény átlépjen végre a 21. századba.

-hangsúlyozta Budai Lóránt.

A szálloda oldalán található információk szerint a Szatmári Hotelben 30 ezer forint ellenében tölthetünk el egy éjszakát, viszont egy lakosztályt valamivel drágábban, 37 ezer forintért foglalhatunk majd el.

Kapcsolódó cikkek