A Jászkunságban közel 200 ezer hektárt érint az aszálykár

Megosztás

Az öntözés közügy; az öntözés megkerülhetetlen, hangsúlyozta Dr. Nagy István agrárminiszter a Szolnokon rendezett Öntözési Szakmai Napon. A megyeháza dísztermében a megye vezetői és agrárszakemberei tartottak előadásokat. A rendezvény vendégeit Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte, majd Dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő mondott beszédet. Az egykori földművelésügyi miniszter elmondta: aszályos évek régen is voltak. Az eddigi legnagyobb hazai aszály 1863-ban volt, amikor az Alföld jelentős része terméketlenné vált, és akkora volt az éhínség és az élelmiszerhiány, hogy ínségeledeleket kellett az embereknek fogyasztaniuk – emlékeztetett Dr. Fazekas Sándor.

Nagy István agrárminiszter az eseményen elmondott beszédében kiemelte, hogy az öntözés napjainkban megkerülhetetlen

Az agrárminiszter előadása során elhangzott: az öntözés napjainkban megkerülhetetlen. Ha védekezni akarunk az aszály ellen, az árvízvédelem mellett árvízhasznosításra is szükség van.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal mezőgazdasági, környezetvédelmi és klímaváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos feladatait Dr. Berkó Attila kormánymegbízott mutatta be a szakmai nap résztvevőinek. A kormányhivatal vezetője a klímaváltozásról, a vízgazdálkodás jelentőségéről és az idei, történelmi mértékű aszályról is beszélt.

Berkó Attila ellmondta, hogy 2022. április 1. óta 5000 ügyféltől 28.500 parcellára, azaz közel 200.000 ha-ra érkezett aszálykár bejelentés. Az Agrárügyi Főosztályon dolgozó kollégák a kárbejelentések beérkezését követően szinte azonnali határidővel szemlézték az aszály sújtotta parcellákat, ezen feladatok elvégzése abszolút prioritást élvezett, minden rendelkezésükre álló erőforrást átcsoportosítottak a feladatellátás érdekében – emelte ki dr. Berkó Attila.

Kapcsolódó cikkek