A kormány nem gondolkodott előre, az ellenzéki vezetésű Szeged igen – termálhővel megy a távfűtés

Megosztás

Hosszú évek és komoly anyagi befektetés kellett hozzá, de most sokszorosan megtérül majd a szegedieknek az előrelátás. Szegeden az idén ősztől jórészt már termálvíz adja a magánlakások és az intézmények távfűtéséhez szükséges hőenergiát.

A majdnem 28 ezer lakást ellátó, városi tulajdonú szolgáltató cég állami és EU-támogatással, magánbefektető bevonásával fúratott termálkutakat, amelyekből 90 fokos vizet vezetnek be a távfűtőközpontokba. A program kezdetén, négy éve még nem lehetett tudni, mekkora gázáremelés lesz az idén, de most nagy előny, hogy egy fűtési szezonban tízmillió köbméternél is több gázt lehet megspórolni. Ilyen megoldásokat is támogathatott volna a kormány az elmúlt 12 évben, de nem tette, sőt, a napelemes rendszereket sok helyzetben kifejezetten tiltja a mai napig. Ezért függünk a mai napig ennyire az orosz gáztól.

A termálvíz kinyeréséhez éveken át fúrták a mintegy kétezer méteres mélységű kitermelő és visszasajtoló kutakat Szeged különböző, főként lakótelepi városrészeiben, hogy lehetőleg közel legyen a hőforrás a már meglévő hőközponthoz. Ennek nem mindenki örült, mert a fúrás éjjel-nappal folyt, és egy kútnál negyven-ötven napig tartott, ezért a környéken lakók panaszkodtak a zajra. Ezen kívül még 40 kilométer csővezetéket is le kellett fektetni. Így 8 városrészben összesen 9 kitermelő, és kétszer annyi visszanyomó kút létesült.

A már üzemképes kutakat folyamatosan kötötték be a rendszerbe és kezdték el használni, így két év óta már egyre kevesebb gázt kell elégetni a hőközponti kazánokban. A városban majdnem 28 ezer lakást és ötszáz intézményt ellátó távfűtőrendszer működik. Korábban évente 26-28 millió köbméter gázt égettek el, ez pedig 50-60 ezer tonna szén-dioxid kibocsátásával járt, ami a termálvíz révén a felére csökkenhet. Eddig a távfűtés volt Szeged legnagyobb légszennyezője. Ezután a kevesebb füst már pénzügyi megtakarítással is jár, mert a csökkenő kibocsátással kisebb összeget kell fizetni a szén-dioxid-kvóta térítésében.

A tervek szerint mintegy 10-15 millió köbméter gáz megtakarítható egy évben, ez azt jelenti, hogy Szeged teljes távhőszolgáltatására vetítve végül 50 százalékos lehet a megújuló energia használata. A szegedinél nagyobb méretű geotermikusenergia-felhasználó rendszer Európában csak Izlandon, Reykjavíkban működik. További részletek a Telex cikkében olvashatók.

Kapcsolódó cikkek