Menesztették a Paks II-ért felelős teljes igazgatóságot

Megosztás

Miután kiderült, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium a paksi bővítésért felelős államtitkára, Süli János távozik a posztjáról, a 24.hu megtudta, hogy a paksi bővítés lebonyolításáért felelős projektcégben, a Paks II Zrt.-ben ugyancsak radikális változások történtek. Konkrétan teljesen átalakították a cég vezetését: az ötfős igazgatóságból lett háromfős, és az is új tagokkal. Az egyik távozó igazgatósági tag, nevét nem vállalva azt nyilatkozta a lapnak, hogy menesztették őt.

Paks II Zrt. honlapján is már fent vannak a vezetőség új nevei: az Eximbankot is vezető Jákli Gergely az új elnök-vezérigazgató, a további tagok pedig: Fellegi Tamás és Mendelényi Dániel. Orbán Viktor korábbi fejlesztési miniszterét, Fellegit – a 24.hu informátora szerint – az amerikai kapcsolatai miatt helyezték pozícióba, “szükség lehet még rá az erőműépítés megolajozásában”. Mendelényi Dániel a Honvéd Futball Klub Kft.-t megvásárló cég egyik közvetett tulaja.

Kapcsolódó cikkek