Sikeresen befejeződött a hullámtér rendezése a Tisza mentén, köztük Szolnokon

Megosztás

Befejeződött a hullámtér rendezése a Tisza Tiszapüspöki és Tiszaug közötti szakaszán az Európai Unió és a magyar állam több mint 15,5 milliárd forintos támogatásával. A beruházásnak köszönhetően nőtt az árvízi biztonság.

A részletekről a Zoldtrend.hu számolt be.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Kötivizig konzorciumában megvalósult projekt által érintett települések: Besenyszög, Szolnok, Tiszajenő, Tiszaug, Tiszapüspöki, Tószeg és Vezseny. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program támogatásával megvalósult VTT Hullámtér rendezése a Közép-Tiszán című projekt célja, hogy az eddiginél szabadabb utat engedve gyorsabb, akadálymentes lefolyást biztosítson a folyónak. Ennek érdekében töltésáthelyezésekkel megszüntették a hullámtéri szűkületeket és eltávolították az árvizek levonulását gátló tereptárgyakat – közölték.

Áthelyezték például az árvízvédelmi töltést Besenyszög Fokorú-pusztánál, ahol 4 kilométer hosszú új, aszfaltozott koronájú töltés épült, ezáltal 700 hektárral bővült a folyó hullámtere. A Vezsenyi-kanyarulat valamint a tiszajenői nyári gát rendezése mellett árapasztó vápát (mélyedést) alakítottak ki a tiszaugi Tisza-híd környezetében mintegy 700 méteren a hullámtéri szűkület felszámolása érdekében – sorolták. A beavatkozásokkal jelentősen javulnak az árvízi lefolyási viszonyok, csökkentve a tetőző vízszinteket, ezáltal növelve az árvízi biztonságot – írták.

A beavatkozások a Tisza-völgyi árvízvédelmi rendszer fejlesztési programjához illeszkedően valósultak meg. A projekt közvetlenül szolgálta a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT) programban foglaltakat, amely szerint cél a tározók megépítése és a nagyvízi meder vízszállító képességének növelése által a Tisza teljes hazai szakaszán a rendkívüli árhullámok csúcsvízszintjeinek egy méterrel való csökkentése – áll a közleményben. (MTI)

Kapcsolódó cikkek