Új gázkutakat fúrnak Szolnokon

Megosztás

Miután eredményesek voltak a kutatófúrások, megkezdődhetett a gázkitermelés Szolnok két városrészében, Szandaszőlős, illetve Alcsisziget térségében. A fejleményekről a szolnoki kötődésű Volter György, a fővárosi székhelyű O&GD Central Kft. hatósági és társadalmi kapcsolatok vezetője tájékoztatta a szoljon.hu hírportált, aki elöljáróban az előzményekről is szót ejtett. 

Évekkel ezelőtt Szandaszőlősnél, a Holt-Tisza közelében építette meg társaságunk azt a gyűjtőállomást, ahová azóta három közeli kútból (Szandaszőlős–Kelet–1; Szandaszőlős–Kelet–2; Szandaszőlős–Nyugat–1) érkezik be a kitermelt földgáz. E gyűjtőállomásról mintegy negyvenkét kilométer hosszú vezetéken keresztül jutnak el a gázmolekulák a mezőtúri telephelyű Endrődi Gázelőkészítő és Stabilizáló Üzem (EGSÜ) elosztóközpont rendszerébe. Ezt a gázt a mezőtúri „nullponton” keresztül, a vonatkozó szabványoknak megfelelő előkészítés után, a társaság és más cégek által a közép-alföldi térségben kitermelt gázokkal együtt az FGSZ Földgázszállító Zrt. nagynyomású vezetékhálózatán áthaladva, az ország minden részére, de akár a közép-európai régióba is továbbszállítjuk

 – tudtuk meg. 

– A szolnoki Holt-Tisza mellett, a Szandaszőlős–Kelet–1 és a Szandaszőlős–Nyugat–1 termelő kutak közelében, Szandaszőlős–Kelet–3 és a Szandaszőlős–Nyugat–4 elnevezéssel a napokban kezdődtek el az újonnan lemélyítendő kutak előkészületi munkái. A Vízpart körúton ezért a kö­zeljövőben jelentősebb tehergépjármű-forgalomra kell számítani. Társaságunk szeptember elejétől táblás, jelzőőrös technikával segíti a közlekedés folyamatosságát és biztonságát, de természetesen az utak tisztítását és karbantartását is elvégzi – mondta el Volter György. 

A társaság hatósági és társadalmi kapcsolatok vezetőjétől megtudtuk, hogy az O&GD Central Kft. az elmúlt években több tízmilliárd forintot költött beruházásaira, és jelenleg harminckét bányatelekkel, két gázelőkészítő üzemmel és kilenc gázgyűjtőközponttal rendelkezik. Földgáztermelése jelentősen hozzájárul a hazai kitermeléshez és így Magyarország ellátásbiztonságához, a magyar lakosság energiaellátásához. 

Az O&GD Central Kft. és leányvállalatai a szénhidrogén-termelés által érintett önkormányzatok (Jász-Nagykun-Szolnok megyében például Mezőtúr, Szolnok, Örményes, Túrkeve, Öcsöd és Tószeg) részére évente összességében több tízmillió forint helyi iparűzési adót is kifizet.

Volter György arról is beszámolt, hogy a társaság 2016 végén Szolnokon, a Prizma és a Gyökér út környékén lévő, mintegy egy hektáros területen végzett kutatófúrás eredményeként kőolajat talált, és eredményes volt a kutató fúrása a Tószeg külterületén álló lelőhelyén is, mely területeken azóta is zajlik a kőolaj-kitermelés. 

Kapcsolódó cikkek