Nem gyermekpornográfia, semmilyen kártérítést nem kaphat a Nirvana borítóján szereplő egykori csecsemő

Végképp pont került az ügy végére, nem sikerült pénzt szereznie a bizarr pereskedésből az azóta felnőtt férfinek, aki szerint akaratán kívül került meztelen képe a lemezborítóra. A bíróság szerint nagyon későn jött az isteni szikra, hogy az “áldozatot” ez a tény zavarja. Végleg pont került a Nirvana Nevermind című albumának borítója körül kialakult pereskedésre. Egy kaliforniai bíró – ismét – elvetette Spencer Elden keresetét, aki azért kért kártérítést, mert meztelen csecsemőkori képét használták fel az 1991-es borítón. A Reuters hírügynökség szerint a bíró elévülésre hivatkozott. Elden mások mellett Dave Grohltól és Krist Novoselictől,…

Tovább olvasom

Agyonvertek egy 23 éves fiatalt, mert szidalmazta volt élettársát – videó

A nő lakásához ment, ahol fennhangon szidni kezdte őt, erre annak két testvére rárontott és halálra verték vascsővel. Egy szemtanú hívta fel a rendőrséget csütörtök este azzal, hogy Erdőkertesen két férfi megállás nélkül, durván bántalmaz egy harmadikat. A nyomozás szerint a 23 éves áldozat volt élettársa az erdőkertesi házához ment, ahol ordibált és szidta a nőt, mire annak két testvére, a 31 éves G. Gábor és a 41 éves G. Zsolt rárontott a fiatal férfire. A dulakodás elfajult, a testvérpár ököllel és egy vasrúddal többször fejen ütötte és rugdosta a…

Tovább olvasom

Amikor még a Pest-Szolnok vasútvonal három óra utazást jelentett

A rosszmájú megjegyzések szerint a MÁV rosszabb napjain most is annyi, de a helyzet alapvetően sokat javult az akkori gőzvontatású szerelvényekhez képest. Az ország második vasútvonalát 1847. szeptember elsején adták át az akkor még nagyon gyér forgalomnak. A száguldó „gőzszekerek” angliai megjelenése felvillanyozta a technikai újdonságokra érzékeny reformnemzedéket Magyarországon. Az első vasutak a magántőke bevonásával épültek az országban. Az egyik ilyen vasúttörténeti mérföldkő hazánkban az 1847. szeptember 1-jén megnyitott Pest–Szolnok vonal volt, amely a váci után a második átadott szakasz volt Magyarországon – írja a Múlt-kor.hu A Magyar Középponti Vasút…

Tovább olvasom

Az LMP feljelentést tesz a kelet-magyarországi gólyapusztulások miatt

Természetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek hívták fel a figyelmet arra, hogy Kelet-Magyarországon csak idén mintegy 150 ezer madár köztük több tucat fokozottan védett fehér gólya pusztulását okozta feltételezhetően Mészáros Lőrinchez tartozó Opusz Titász Zrt. nem megfelelően szigetelt villanyoszlop hálózata – írja vasárnapi közleményében az LMP, azt követően, hogy a BBC riportot forgatott a magyarországi gólyapusztulásokról. Az LMP szerint elfogadhatatlan, hogy a kellő szakmai követelmények hiányában kiépített hálózat miatt pusztul el az élővilág, ezért a párt képviselői ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek. Emellett írásbeli kérdéssel fordulnak Nagy István agrárminiszterhez, melyben tájékoztatást és azonnali…

Tovább olvasom

A hét második felétől igazi őszies idő várható

Hétfőn kora délelőtt még lehetnek erősen felhős körzetek, de a nap nagy részében napos lesz az idő, kevés fátyol- és gomolyfelhővel, számottevő csapadék nélkül. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között valószínű. Kedden a hosszabb-rövidebb napsütés mellett sokfelé erőteljes gomolyfelhő-képződésre és egyre több fátyolfelhőre számíthatunk. Elszórtan előfordulhat zápor, néhol zivatar. A délkeleti, keleti szelet helyenként élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 11 és 18 fok között alakul, de a hidegre érzékeny helyeken alacsonyabb értékeket mérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23 és 29…

Tovább olvasom

Barack Obama Emmy-díjat nyert

Az Our Great National Parks (nagyszerű nemzeti parkjaink) című dokumentumfilm-sorozat narrációjáért Emmy-díjat kapott Barack Obama, az Egyesült Államok korábbi elnöke – írja a BBC. A „legjobb művészi és technikai teljesítményért” járó díjat a Netflixen futó, ötrészes sorozat zsebelhette be, amit Obama produkciós cége, a Higher Ground gyártja, és a világ legnagyszerűbb nemzeti parkjait mutatja be. Obama ennek a narrációjához adta a hangját, amivel a kategóriájában olyan további jelöltek előtt díjazták, mint David Attenborough, Kareem Abdul-Jabbar, Lupita Nyong’o és W. Kamau Bell.

Tovább olvasom

A magyarok egyharmada nem tudna egy hónapnál tovább fizetés nélkül élni

A K&H pénzintézet felmérése szerint az elmúlt években a magyarországi átlagbérek jelentősen emelkedtek. Idén júniusban például a kedvezmények nélküli nettó átlagfizetés megközelítette a 335 ezer forintot. A reprezentatív kutatásból ugyanakkor az derült ki, hogy a 30-59 évesek átlagosan 7 hónapra elegendő spórolt pénzzel rendelkeznek, viszont a válaszadók 36 százaléka fizetés nélkül mindössze 1 hónapig tudná fedezni a kiadásait. A megkérdezettek 23 százaléka 3 hónapot, 14-14 százalékuk pedig 6 hónapot, illetve 1 évet, 5 százalék pedig több mint 2 évig tudna megélni a fizetése nélkül. Az, hogy a fizetések emelkedése ezt…

Tovább olvasom

Annyi gólya pusztul el itthon a villanyoszlopok miatt, hogy már a BBC is forgatott róla

Rengeteg gólya tetemét találták meg az utóbbi hetekben Magyarország keleti részén. A magyarországi gólyák pusztulásáról jelent meg a napokban egy háromperces videóriport a brit közszolgálati csatorna, a BBC honlapján – szúrta ki a G7. A videó szerint környezetvédelemmel foglalkozó civilek több tucat halott fehér gólyát találtak az utóbbi hetekben Magyarország keleti felén. A fokozottan védett madarak halálát áramütés vagy mérgezés okozta. A videó szerint a villanyoszlopok tíz százaléka szigetelt a környéken, ami miatt évente nagyjából 150 ezer madár pusztul el. „A gólyák, ahogy elrugaszkodnának a póznáról, kitárják a szárnyukat, amely hozzáér a vezetékhez.…

Tovább olvasom

A cseh külügyminiszter szerint Orbán miatt nem működik a V4

Egész pontosan a magyar kormányfő orosz-ukrán háborúhoz való hozzáállása miatt romlott meg a viszony a felek között. A Visegrádi négyek (azaz Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) vezetői között Orbán Viktor az ukrajnai háborúhoz való hozzáállása miatt romlott meg a viszony – mondta Jan Lipavsky cseh külügyminiszter az Idnes című lapnak a HVG.hu szemléje szerint. Lipavsky hozzátette: Andrej Babis miniszterelnöksége alatt Csehországot valójában bábként irányították Budapestről, pedig „nincs szükségünk arra, hogy Orbán vezessen minket”. Babis korábban a hivatalban lévő prágai kormányt bírálta azzal, hogy miatta nem működik igazán a V4; a mostani külügyér…

Tovább olvasom