Egyetlen új pártot jegyeztek be a tavaszi választás óta

Megosztás

Nem Jakab Péter mozgalmáról van szó, hanem a Magyarországi Ötcsillag Mozgalomról, amely saját meghatározásuk szerint hazánk első állatvédelmi pártja.

Az április 3-i parlamenti választás óta több ellenzéki politikus is eljátszott a gondolattal, hogy új pártot kellene alapítani, beleértve Márki-Zay Pétert vagy épp Jakab Pétert. Ők azonban nem jutottak el eddig a pontig, legalábbis az Országos Bírósági Hivatal (OBH) nemrég a hvg.hu kérdésére azt közölte, hogy április 3-a óta jogerősen egy pártot jegyeztek be, melynek neve Magyarországi Ötcsillag Mozgalom.

A hvg.hu utánanézett a pártnak, amelynek alapító okirata január végén született, de jogerős bejegyzésére augusztus 8-ig kellett várni. A hazai politikában és közéletben ismeretlen Gyárfás Gábort jegyezték be elnöknek.

A párt alapvető célkitűzéseit az alapítók a következőképpen határozták meg: “A társadalmi igazságosság, a szolidaritás, a pluralizmus, a nemzeti hagyományok ápolása és megőrzése, a nemzeti önrendelkezési jog és szuverenitás megóvása, a keresztényi értékrend, a középosztály megerősítése, a magyar kis- és középvállalkozások újjáélesztése, az egészségügy modernizációja.”

A pártnak honlapja még nincs, de a bejegyzésük után nem sokkal, augusztus 12-én élesedett Facebook-oldaluk. Ennek első posztjából pedig kiderült, hogy mi is a Magyarországi Ötcsillag Mozgalom: saját meghatározásuk szerint “Magyarország első állatvédelmi pártja”. A pártelnök ugyan nem, de az egyik alapító, a párt “megálmodója” be is mutatkozott:

Vegera György vagyok, a Magyarországi Ötcsillag Mozgalom megálmodója, pedagógus, állatvédő.

Az egykori állami gondozott Vegera azt is megmagyarázta, mit szimbolizál a nevükben és logójukban is szereplő jelkép. Az öt csillaga az öt legfontosabb célkitűzésüket mutatja meg, mint az állat- és környezetvédelem, a család- és gyermekvédelem, az esélyegyenlőség, a korrupció-ellenesség és végül a magyar sport és kulturális élet.

Forrás: hvg.hu

Kapcsolódó cikkek