Jakab Péter megbánta, amit a választás éjszakáján tett

Megosztás

Augusztus 20-án hívta életre a Nép Pártján nevet viselő mozgalmát Jakab Péter. „Ha a semmiből fel tudunk építeni egy közösséget, amely már mérhető, az siker” – fogalmazott a Jobbik korábbi elnöke ennek kapcsán a 24.hu-nak adott interjúban. Ha pedig kellő támogatottsága lesz a mozgalomnak, a későbbiekben párttá is alakul, de szerinte nem az a lényeg, hogy eggyel több párt legyen, hanem olyan politikai közösséget szeretne szervezni, amely képes társadalmi támogatottságot felmutatni.

Az új mozgalma elmondása szerint abban lesz más, hogy nem ideológiákkal foglalkoznak majd, hanem az emberekkel, mert „a szavazók sem ideologizálnak, hanem a saját problémáikkal foglalkoznak”.

Jakab arról is beszélt az interjúban, hogy ő továbbra is az ellenzéki pártok összefogásában hisz. Elmondta: „A Nép Pártján Mozgalom szeretné, hogy az összellenzéki együttműködés folytatódjon – kijavítva az eddigi hibákat.”

Ehhez először meg kell újulnia szerinte az ellenzéknek. „Ha az ellenzék ebben az állapotban marad, akkor borítékolható Orbán Viktor hatalma 2030-ig. Nem több pártra van szükség, hanem más pártokra. Életképes pártokra, amelyek a jelenbeli teljesítményből élnek.”

Volt pártja, a Jobbik szerinte nem tartozik ide. „A Jobbik jelenleg a Fidesz szekerét tolja. A Mi Hazánk is életképes, de attól még a Fidesz testvérpártja. Én a valódi ellenzékről beszélek. A Jobbikot már nem tartom ide tartozónak” – jelentette ki a párt volt elnöke és frakcióvezetője, aki szerint az ő leváltása „a Fidesszel közösen elvégzett puccs volt”.

Független képviselőként a parlamentben nem kérdezheti Orbán Viktort, és alig kap majd felszólalási lehetőséget. A jövőben ezért lakásfórumokat tervez tartani. „Eddig csak utcafórumoztam, vártam, hogy jöjjenek az emberek. Most abba teszek időt, hogy nem azt várom, hogy az emberek jöjjenek hozzám, hanem én megyek el hozzájuk” – magyarázta a képviselő.

Az előválasztási vereségéből (az előzetes várakozások alatt, csak a negyedik helyen végzett) azt szűrte le, hogy a jövőben nem mondhat le a nagyvárosokról és Budapest megszólításáról. A másik tanulság számára az volt, hogy nem tudott kormányzóképességet felmutatni az előválasztási kampányban. A harmadik tanulság pedig, hogy megbánta, hogy a választási vereség után nem állt Márki-Zay Péter mögé az ellenzék eredményváróján április 3-án:

„Az egy érzelmi döntés volt. Fáradt voltam, dühös voltam. Rettenetesen elkeseredett” – idézte fel az estét. Mint fogalmazott, aznap este úgy érezte, már nem akar a közös miniszterelnök-jelölt mögé odaállni, mert az elrontott mondatait már épp eleget magyarázta a kampányban. „De az, hogy nem álltam oda, akkor sem volt tőlem korrekt, sem elegáns. Ma már odaállnék a színpadra, ha ma kéne döntenem, odamennék mögé. Ez az egyik tanulás az én pályámon, hogy soha ne hozz érzelmi döntést, számolj tízig. Akkor ott viszont nem számoltam.”

A teljes interjút itt lehet elolvasni.

Kapcsolódó cikkek