Egy magyar iskola százezer forintos hozzájárulást kér a szülőktől a rezsihez

Megosztás

Az épület fűtési költsége korábban is 5-6 millió között volt, most viszont inkább a hatvanmillióhoz lenne közel, ezt képtelenség kigazdálkodni. 15-16 fokban pedig nem szeretnék, hogy a gyermekek és a dolgozók dideregjenek.

Az óbudai iskolában tavaly 5,5 millió forintba került a fűtés, az új szabályok szerint évi 58 milliót kellene fizetniük.

Felméri az óbudai Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium, hogy az ott tanulók közül kiknek a szülei tudnának beszállni a villany- és fűtésszámla kifizetésébe – írja a Telex. A laphoz eljutott levél értelmében az iskola egyszeri, 101 302 forintos támogatást kér annak érdekében, hogy a következő tanévben is a hagyományos, tantermi oktatást folytathassák, amely mentálisan és a tanulás szempontjából is jobb a gyerekeknek.

Az iskola igazgatója, Berczelédi Zsolt azt mondta a Telexnek, hogy „előre szeretnének menekülni”, mivel számításaik szerint a rezsiköltségeik a sokszorosukra fognak emelkedni. „Tavaly gázra évi 5,5 millió forintot, áramra 3,5 millió forintot fizettünk. A következő tanévre a gáz ára a jelenlegi díjszabás mellett 58 millió forint körül, a villany 6,8 millió forint körül várható. Ezt a költséget sem a fenntartó, sem az intézmény nem tudja külső támogatás nélkül kigazdálkodni” – nyilatkozta. Azt is hozzátette, hogy a kormány egyeztet az egyházakkal a helyzet megoldásáért.

Az igazgató megjegyezte: nem jelent hátrányt, ha valaki nem tudja vállalni a hozzájárulást, mert már most jelentkezett olyan szülők, aki több gyerek után is be tudja fizetni a kért összeget.

Népszava kedden arról írt, hogy a kormány szerint elég lesz télen a 20 Celsius-fok az iskolákban. Ezt Kisfaludy László köznevelési helyettes államtitkár közölte a fel- és bejelentéseiről ismert Tényi István megkeresésére, mondván, ha a hőmérséklet eléri ezt a szintet az intézmények termeiben, nem szükséges tovább fűteni őket. A Belügyminisztérium szerint ez évtizedes szabályozás.

Kapcsolódó cikkek