Jogsértést állapított meg a fogyasztóvédelmi hatóság – számolt be róla Varga Judit.
Fogyasztóvédelmi eljárás keretében 300 millió forintos bírságot kapott a Ryanair-DAC légitársaság, mert tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat, írja Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebookon.
Budapest Főváros Kormányhivatala június 10-én indított fogyasztóvédelmi hatósági eljárást a Ryanair-DAC légitársasággal szemben az extraprofit-különadó áthárítása témájában.
„Szakmai irányító szervként az Igazságügyi Minisztérium végigkövette a vizsgálatot, melynek végén a fogyasztóvédelmi hatóság a mai napon jogsértést állapított meg, ugyanis a légitársaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat. A fogyasztóvédelmi bírság összege: 300 millió forint” – írja Varga.
