A rendkívüli aszály miatt törölték a Tisza-tó Átevezést és Átúszást

Megosztás

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség rendkívüli közleményben adott tájékoztatást a hagyományosan minden évben megtartott Tisza-tó Átevezést és Átúszást törölték a szárazság miatt. Mint írták, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság az elmúlt napokban tájékoztatta a Szervezőbizottságot, a Tisza-tavi Abádi-öböl vízállásával kapcsolatos tudnivalókról:

A legfrissebb mérések alapján a tó vízállása jelenleg 60 centiméterrel alacsonyabb az aszályos időszakra betárazott maximális nyári vízszinthez képest, sőt az előrejelzések szerint a következő hetekben további csökkenés várható.

Emiatt az augusztus 13-ára tervezett eseményen az átevezők és az átúszók közötti vízfolyosón a versenybírói, valamint a vízimentő motorcsónakok sem tudnának biztonságosan közlekedni.

Mindezek tudatában a szervező Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Magyar Úszó Szövetség közösen azt a döntést hozta, hogy az idei Tisza-tó Átevezést és Átúszást TÖRÖLJÜK!!

A nevezési felületet hivatalosan is lezártuk, a már benevezetteknek a nevezési díj visszautalásra kerül. Ennek folyamata a számlatulajdonos banki szolgáltatójától függ, ez adott esetben akár több napig is eltarthat!

Mindenkinek köszönjük a megértést, hálásak vagyunk azoknak, akik eddig már hivatalosan is jelezték részvételi szándékukat, és őszintén sajnáljuk a kialakult helyzetet!

– írta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Magyar Úszó Szövetség közös közleményükben.

Kapcsolódó cikkek