Elítélték a 91 éves asszonyt kiraboló tiszaburai férfit

Megosztás

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a 30 éves, büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki 2021 nyarán alig két hét alatt három bűncselekményt követett el Tiszaburán.

2021. július 26-án délután négy óra körül egy bezáratlanul felejtett hátsó ajtón osont be egy családi házba, ahonnan egy hordozható hangszóróval, egy parfümmel, 30 ezer forint készpénzzel és egy kerékpárral távozott, majd egy 91 éves asszony házát szemelte ki, ahova kétszer is megpróbált betörni, de az idős hölgyet mindkét alkalommal otthon találta.

Először 2021. augusztus 1-jén délután kettő óra körül próbált meg bejutni a házba a fürdőszoba ablakon keresztül, de nem járt sikerrel, az idős asszony felfigyelt a neszre, kinyitotta a bejárati ajtót, és szembe találta magát a betörővel, aki amint meglátta, ellökte őt, és üres kézzel elmenekült.

A történtek azonban nem tántorították el. Néhány nappal később visszatért. A korábbiakból okulva 2021. augusztus 6-án már nem fényes nappal, hanem éjjel egy óra körül érkezett. Benyomta a kulcsra zárt bejárati ajtót, a konyhában magához vett egy kést, betörte a veranda és a hálószoba szintén kulcsra zárt ajtaját, majd bement a hálószobába. Megragadta, majd megszorította a zajra felriadó idős asszony nyakát, a karjánál fogva a földre rántotta, majd késsel a kezében, üvöltve pénzt követelt tőle, de ezúttal sem járt több sikerrel.

Azt mondta, megöli, ha nem kapja meg a pénzt, de az asszony nem engedelmeskedett. A vádlott egy alkalommal meg is ütötte, hogy szóra bírja, mégsem mondta el, hogy hol tartja a pénzét. A férfi ezért átkutatta a lakást, majd miután pénzt nem talált, az asszony tévéjével távozott. Zsákmánya azonban hamar kárba veszett. Nem tudott kimászni vele az udvarból, ezért átdobta a kerítésen, majd látva, hogy összetört, a Tiszába hajította. Már aznap elfogták, őrizetbe vették és letartóztatták.

A Tiszafüredi Járási Ügyészség 2021. november 23-án emelt vádat vele szemben. A Tiszafüredi Járásbíróság két tárgyalást tartott, az utóbbin, 2022. február 22-én ítéletet hozott. A férfit rablás és magánlaksértés bűntette, valamint lopás vétsége és lopás vétségének kísérlete miatt 9 év fegyházra ítélte és 9 évre eltiltotta a közügyektől.

Az ügyészség tudomásul vette az ítéletet. A vádlott és védője azonban elsődlegesen részbeni felmentés, másodsorban enyhítés érdekében fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, ahol nemrég jogerősen befejeződött.

A fellebbezések nem vezettek eredményre. A Szolnoki Törvényszék 2022. június 30-án meghozott másodfokú döntésében az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét lényegét tekintve helybenhagyta.

Kapcsolódó cikkek