Orvhalászat a Tiszán

Megosztás

Bár az elkövetőknek volt engedélyük pecázni, de nem egészen ott, ahol ezt megtették.

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság orvhalászat vétség elkövetése miatt folytat eljárást két szolnoki férfi ellen.

A megalapozott gyanú szerint a középkorú férfiak Kisköre külterületén, a Tisza folyónál érvényes állami és területi engedély birtokában, szabályos szerelékkel ellátott horgászbotokkal, de tiltott helyen, úgynevezett kíméleti vízterületen horgásztak. Tették ezt annak ellenére, hogy a kiadott engedélyeikben rögzítésre került, hogy a horgászrendet betartják. A jogsértőket előállították a helyi rendőrőrsre, ahol gyanúsított kihallgatásuk során a terhükre rótt bűncselekményt elismerték. A rendőrök a horgászeszközöket lefoglalták.

Amennyiben a hal szaporodása, telelése és a halivadék nevelése indokolja, a halgazdálkodási hatóság a halgazdálkodási vízterületet vagy annak meghatározott részét kíméleti területté nyilváníthatja. A halgazdálkodási vízterület kíméleti területté nyilvánítása azt jelenti, hogy a vízterületen halászni, horgászni, vadászni, csónakázni, fürdőzni, vízisportot űzni tilos.

A területileg illetékes kormányhivatal határozatában jelöli ki a kíméleti területet, a kíméleti területek az érvényes területi engedélyben szerepelnek, illetve megtalálhatóak a Mohosz honlapján is. (Police.hu)

Kapcsolódó cikkek