Elfogytak az orvosok a szolnoki kórházban, máshova küldik az anyukákat szülni

Megosztás

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet szülészetén orvos- és ápolóhiány miatt “eddig is döcögött az ellátás, de már nem fogadnak szülésre anyukákat” – írta meg a Magyar Narancsnak egy szolnoki olvasó.

Forrásuk úgy fogalmazott, megroggyant a szülészet a Hetényi kórházban, nem lehet szülni. A lap megpróbált utánajárni az információnak, de hiába keresték meg az intézményt és annak főigazgatóját, illetve az Országos Kórházi Főigazgatóságot, választ egyik helyről sem érkezett. Végül a Hetényi kórház egyik orvosával sikerült beszélni, aki elmondta, hogy valóban kevesebb orvos dolgozik a szülészeten. Többen szülési szabadságon vannak, vagy más helyre mentek dolgozni, illetve több rezidens is távozott.

Hétvégén, délután és éjszaka egy-egy orvos van bent, illetve behívható készenlétis van. Így nem tudnak újonnan, szülésre bejelentkező kismamákat fogadni

– mondta.

Az ÁNTSZ három kórházat jelölt ki a kismamáknak, ahová bejelentkezhetnek szülésre.

Kapcsolódó cikkek