Hatalmas balhé miatt jelentős késéssel kezdődött a BL-döntő, pedig még Orbán Viktor is kilátogatott – videó

Megosztás

Itthon nem verték nagydobra, hogy miniszterelnökünk ismét hódolt kedvenc szenvedélyének és személyesen tekintette meg Párizsban a Bajnokok Ligája döntőjét. Ami hatalmas késéssel tudott csak elkezdődni, akkor még nem derült ki, miért. Most már tudjuk, milyen kaotikus jelenetek zajlottak le a stadionon kívül a beléptetésnél.

A stadion beléptetőkapuinál felvett videók alapján nagyobb volt a gond annál minthogy késtek a szurkolók a meccsről.

Harmincöt-negyven perc késéssel indult a párizsi Stade de France-ban a Liverpool-Real Madrid Bajnokok Liga-döntő szombaton este. Hivatalosan azért csúszott a kezdés, mert több ezer szurkoló nem ért még be a stadionba, de a kint rögzített felvételek alapján ennél komolyabb lehetett a gond.

Ezen a felvételen például könnygázzal próbálja egy rendőr távol tartani a kerítésen kívül rekedtek reklamáló szurkolókat. A leírás szerint ugyan ezeknek a szurkolóknak volt jegyük, csak a beléptetőrendszer összeomlása miatt nem tudtak bemenni. Az nem világos, hogy miből derül ki, hogy rendelkeznek jeggyel a szurkolók.

Itthon nem verték nagydobra, hogy a magyar miniszterelnök hódol a hobbijának, és a helyszínen néz meg a Bajnokok Ligája-döntőjét, de az AFP lefotózta a párizsi Stade de France VIP páholyában Orbán Viktort. A Real-Liverpool meccset Nicolas Sarkozy volt francia elnök mellett nézte meg.

Kapcsolódó cikkek