Kilépett a Jobbikból a párt egyetlen roma parlamenti képviselője

Megosztás

Függetlenként folytatja Varga Ferenc a parlamenti munkát, így már csak nyolc képviselőből áll a Jobbik frakciója.

Független országgyűlési képviselőként folytatja Varga Ferenc, aki tavaly a Jobbik jelöltjeként került fel az ellenzék közös listájára.
„A tavaly áprilisi választások után munkámat a körülményekhez képest igyekeztem mind a Parlament falain belül, mind azon kívül is a lehető legjobb tudásom szerint végezni. Hosszú hónapok őrlődése után azonban mostanra rá kellett jönnöm, hogy a Jobbik frakciójában ezt a munkát nem tudom hatékonyan tovább folytatni” – írja Facebook-posztjában.

„Hiszem ugyanis, hogy a jelenlegi helyzetben minden ellenzéki pártnak a valódi, Fideszen túli alternatíva megteremtéséért kellene dolgoznia. A Jobbikban ugyanakkor ennek a feladatnak az elvégzése a mai napig várat magára.”

„Én azonban nem engedhetem meg magamnak tovább, hogy velük együtt várjak a csodára, hiszen a választóktól kapott mandátumommal élnem kell! Ezért mától független képviselőként folytatom, munkámban az emberek érdekeit figyelembe véve, egy valós alternatíva megteremtésért dolgozva. A Jobbik frakciójának köszönöm az elmúlt hét hónapot! Kívánom, hogy ők is minél hamarabb lépjenek rá erre az útra.”

Varga volt az első vállaltan roma politikus a Jobbikban, korábban a szegvári roma nemzetiségi önkormányzatot is vezette.

Nem Varga az első, aki kilép a frakcióból, a Jobbik 10 képviselővel futott neki a mostani ciklusnak, ám először a párt korábbi elnöke, Jakab Péter lépett ki és alapított saját formációt, most pedig Varga hagyta ott a képviselőcsoportot, így mindössze nyolc jobbikos maradt a parlamentben.

via 444.hu

Kapcsolódó cikkek