A Volánbusz a megyében több pihenő- és étkezőhelyiséget is felújít

Megosztás

A következő két év leforgása alatt több mint nettó 67 millió forintot fordítanak korszerűsítésekre tizennyolc helyszínen.

A 2021-ben indult felújítási program keretében az autóbusz-vezetők pihenését szolgáló helyiségek, illetve étkezők közül a központi régióban eddig huszonkettőt, a nyugati országrészben ötvenkettőt, a keleti régióban pedig hatvannégyet korszerűsített a a Volánbusz Zrt., összesen 216,7 millió forint értékben – írja a Szoljon.hu. A helyiségekben szakipari, épületgépészeti felújítások történtek, illetve az elektromos rendszer és a világítás korszerűsítése valósult meg. Sor került a berendezés, a bútorzat és a használati tárgyak – például hűtő, kávéfőző, mikrohullámú sütő, televízió – cseréjére is, az előzetesen felmért igényeknek megfelelően. 

A felújítási program idén mintegy 140 helyiség modernizálásával folytatódik, 400 millió forintos építési, kivitelezési költséggel, valamint 45 millió forint értékben új berendezések, használati eszközök és gépek vásárlásával. 

– A kivitelezési munkák megkezdése az épületkarbantartási közbeszerzési eljárás lezárását követően indulhat, várhatóan még az első félévben – közölte a Volánbusz Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.

Kapcsolódó cikkek