A Fidesz hazugságait sorolta fel a köztévében Márki-Zay Péter

Megosztás

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerda reggel kapta meg a törvényben előírt minimális öt percét az MTVA-ban: többek között elmondta, hogy a kormánypropaganda állításaival ellentétben nem szüntetnék meg a rezsicsökkenést és nem küldenének katonákat az ukrajnai háborúba.

Először szerepelt a közmédiában Márki-Zay Péter, az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltje, aki szerda reggel kapta meg a törvényben minimálisan előírt öt percét a pártszövetsége programjának ismertetésére. Márki-Zay ötperces monológjában, amelyet nem szakított meg a műsorvezető, többször elhangzott például, hogy a kormánypártok és a hozzájuk köthető médiagépezet folyamatosan valótlanságokat állít róla és a pártszövetségről – szemlézte a műsort az atv.hu. Márki-Zay szerint a köztévé nézői előtt elhallgatják az igazságot, így például azt is, hogy ő előbb volt konzervatív, mint Orbán Viktor.

A hódmezővásárhelyi polgármester beszélt arról is, hogy a közmédia nézőinek a háborúról is folyamatosan hazudnak. Mint mondta, Orbán Viktor most is küld fegyvereket Ukrajnába, és éppen ő ígért katonai segítséget Boris Johnson brit miniszterelnöknek. „Gyújtogatóra ne bízzunk tűzoltást” – mondta Márki-Zay, majd hozzátette: Orbán 12 éve háborúról beszél, ilyen emberre pedig nem bízható a béke.

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje ezután tételesen felsorolta, mik azok a hazugságok, amiket a kormányközeli média terjeszt róla, és mi az a valódi program, amit meg szeretnének valósítani:

  • Ők nem megszüntetnék a minimálbért, hanem az európai számításhoz igazítanák és adómentessé tennék.
  • Nem elvennék a 13. havi nyugdíjakat, hanem svájci indexálás alapján emelnék tovább. „Minden évben jobban fogjuk emelni” – mondta.
  • A devizahitelesek is nyerhetnek majd a bíróságokon, mert független bíróságok lesznek.
  • Ők nem tennék fizetőssé az egészségügyet, ez is hazugság Márki-Zay szerint, aki közölte: a várólisták csökkentése a cél, hogy az emberek ne fizetős szolgáltatásokat vegyenek igénybe.
  • Meg fogjuk fizetni a rendőröket, a tanárokat és az egészségügyi szakdolgozókat is – ígérte.

via hvg.hu

Kapcsolódó cikkek