Egyedül kelt át egy tizenegy éves kisfiú az ukrán határon

Megosztás

Szombat hajnalban az ukrán-szlovák határra érkezett egy 11 éves menekült kisfiú, aki egyedül kelt át, minimális csomaggal felszerelkezve.

Csupán egy hátizsák, egy nejlonszatyor, az útlevele volt nála, illetve egy telefonszám volt a kezére írva a Zsaporozzsjéból érkezett 11 éves fiúcskánál.

A történetéről a szlovák belügyminisztérium számolt be.

„Teljesen egyedül érkezett, mert a szüleinek Ukrajnában kellett maradniuk. Önkéntesek vették pártfogásukba, meleg helyre vitték, adtak neki enni és inni”

– olvasható a tárca Facebook-bejegyzésében.

A közlemény szerint a gyerek kezére írt telefonszám, és az útlevelébe hajtogatott papíron található információk segítségével sikerült kapcsolatba lépni a Szlovákiában érő rokonaival, akik, amint tudnak, érte mennek a határra.

„Mindenkit megnyert magának a mosolyával, a rettenthetetlenségével és az eltökéltségével, amely hőshöz méltó”

– írta a minisztérium.

via HVG

Kapcsolódó cikkek