A járóbeteg-ellátásban 28 százalékkal csökkent a vizsgálatok száma

Megosztás

Mintegy 28 százalékkal csökkent az orvosi vizsgálatok száma a járóbeteg-ellátásban 2020-ban az azt megelőző 5 év átlagához képest – számolt be az RTL Híradó.

A KSH adatai szerint leginkább fogászati ellátás esett vissza, több mint negyven százalékkal, de gyerekgyógyászati vizsgálatok is harmadával csökkentek, az onkológia ellátás pedig 10 százalékkal. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere tavaly áprilisban azt mondta, nem tud egyetlen betegről sem, akit ne láttak volna el.

Rékasi Balázs egészségügyi közgazdász azt mondta az RTL-nek, a mai napig érzik a járvány hatását az egészségügyben. Azt is elmondta, gyakran az emberek inkább a magánegészségügyet választják.

Az Emmi szerint sok esetben a váróslistán előjegyzett betegek a fertőzéstől tartva nem jelentek meg a műtéteken, illetve a járóbeteg szakellátásban.

Kapcsolódó cikkek