Botrány körvonalazódik Szolnokon: mit tárgyal meg bujkálva Szalay Ferenc barátja egy kamupárt jelöltjével?

Megosztás

Nem sikerült eléggé félreeső helyet választania Csikós Attilának és Ligeti Józsefnek. A bukott képviselő vajon mit tárgyal inkognitóban az egyik kamupárt jelöltjével? Sejtéseink lehetnek.

A Facebookon erősen terjed az egyik szolnoki csoportban az a néhány kép, ahol szemlátomást négyszemközt tárgyalnak egymással a felek, ám valaki lencsevégre kapta őket több szögből is, nem kérdés, kik láthatók a fotókon. A feltevések szerint a Szalay Ferenc polgármesterrel igen közeli viszonyt ápoló Ligeti fontos politikai tárgyalásban állt a “jelölttel”. Hogy is van ez?

A Kimondott Szolnok Facebook-csoport szerkesztőjének véleménye:

“Titkos találka a Fideszes összekötővel

Pár napja megírtuk, hogy a büntetőügybe keveredett, bukott képviselő, Ligeti József lassan fél éve nem áll a nyilvánosság elé és nem tisztázza, milyen ügyben gyanúsították meg a hatóságok. Azt is megírtuk, hogy Ligeti, mint a Fidesz kilencedik képviselője, feltűnően jó viszonyt ápol Szalay Ferenc polgármesterrel. Nem egyszer lehet látni őket félrevonultan sugdolózni és Ligeti gyanúsan sokszor látogatja a polgármester irodáját is a Városházán. Mintha valamilyen küldetéssel bízták volna meg Ligetit. Hogy cserébe mit kért és mit kapott, még nem tudjuk.

https://www.facebook.com/103573918373627/posts/327433962654287/

Lehet, hogy egy kép erről: 2 ember, álló emberek, téglafal és szabadtéri
Lehet, hogy egy kép erről: 2 ember, fa és út

A szerkesztőséghez eljuttatott fotók alapján azonban nagyon úgy tűnik, szépen lassan világossá válik, min is dolgozik közösen Ligeti és a Fidesz. A lenti képeken az látható, hogy Ligeti és Csikós Attila, az egyik kamupárt jelöltje egyeztetnek valamiről egy félreeső helyen, egy parkolóban. Lehetséges persze, hogy csak a vasárnapi családi ebéd receptjeit cserélik ki egymással, de ismerve az előzményeket, Ligeti mozgását és Csikós pénzéhségét, mi inkább másra tippelünk.”

Mi is úgy gondoljuk, ahogy a szolnoki Facebook-csoport vezetői? Mit próbálnak elrejteni a szolnoki Fidesznél?

Kapcsolódó cikkek