Egy szolnoki csaló vakcinát fejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Megosztás

Csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat a Szolnoki Járási Ügyészség egy 31 éves tószegi nővel szemben, aki 2020 novemberében Szolnokon azzal a hamis indokkal kért kölcsönt két helybéli férfitől, hogy a pénzt kutatóorvosi tevékenységére, koronavírus elleni vakcina kifejlesztésére fogja fordítani – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint a nő azt állította, hogy a fejlesztés már végső fázisában van, de annak befejezéséhez pénzre lenne szüksége. Az orvosi végzettséggel nem rendelkező nőnek a két férfi 3 millió 700 ezer forintot adott kölcsön.

A közlemény szerint a valós – kizárólag a pénz megszerzésére irányuló – szándékát álcázó nő írásba foglalt szerződésben vállalta, hogy a vakcina fejlesztésére kapott kölcsönt 2021. február végéig visszafizeti a két férfinak, de ígéretét a határidő lejártát hónapokkal követően sem teljesítette. A két férfi végül 2021 júliusában felszólítólevélben kérte a pénz visszafizetését. A nő e-mailjeiben és egy hamis banki bizonylat bemutatásával csak hitegette a sértetteket, pénzüket azonban nem adta vissza – írták. A járási ügyészség – mivel a büntetlen előéletű nő az eljárás megindítását követően megtérítette a kárt – felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság fog dönteni.

Kapcsolódó cikkek