Az iskolák óriási gócponttá váltak, az omikron elképesztő ütemben terjed az oktatási intézményekben

Megosztás

Bár a minisztérium és a tankerületek hallani sem akarnak digitális oktatásról, lehet, hogy szerencsésebb lett volna két-három hétre bezárni, mert most egy-másfél hét alatt nagyon látványosan megugrottak az esetszámok. Vannak olyan intézmények, ahol csak néhány osztály, vannak, ahol a teljes iskola digitális oktatásba kényszerült, annyira sok a fertőzött diák és tanár.

Szerdán digitális oktatást rendeltek el a budapesti Madách Imre Gimnázium összes osztályában egészen jövő keddig. Az iskola honlapján azt írják, a „hirtelen megugró fertőzésszám” miatt volt erre szükség, ami azt jelenti, hogy 78 diák és 11 tanár kapta el a koronavírust – osztotta meg a 444.hu.

„Az utolsó napokban volt olyan osztály, ahol az órák több mint fele helyettesítéssel zajlott a tanárok megbetegedése miatt” – mondta egy szülő.

Digitális oktatásra az iskola akár egy-egy osztály esetében is kérhet engedélyt az operatív törzstől. Így történt egy budapesti általános iskolában, ahol az elsős tanító hétfőn dolgozott utoljára, kedden pozitív lett a gyorstesztje, majd szerdán a PCR-je is.

„Az iskola nem tudja megoldani a helyettesítést. Ezért bár a csütörtökön megkapott határozat szerint egy hétre digitális oktatásra tért át az osztály, a valóságban az a helyzet, hogy amíg a beteg tanárnő nem lesz annyira jól, hogy online órát tudjon tartani, nincs semmilyen oktatás” – írta egy szülő, aki reméli, nem hosszabbítják meg mindezek miatt a tanévet. Egy Pest megyei iskola 10 osztályából öt online oktatásra tért át, de van, ahol ragaszkodnak a bejáráshoz, noha a 32 fős osztályból már csak heten egészségesek. Egy tanár azt írta, náluk múlt héten még mindenki bejárt, mostanra 33 osztályból 7-ben bevezették az online oktatást.

Néhány óra alatt rengeteg hasonló történet került napvilágra az ország különböző pontjairól. Ez is mutatja, hogy a hirtelen berobbant ötödik hullám erősen érinti az iskolákat, ami nem meglepő: az omikron variáns minden korábbinál sokkal gyorsabban terjed.

Bár az omikron enyhébb tüneteket okoz a deltánál, különösen az oltottak esetében, más országok példáján is látszik, hogy ha hirtelen nagyon sokan fertőződnek meg, az könnyen zavart okozhat az oktatásban és más munkahelyeken is.

Az alapítványi fenntatású Közgazdasági Politechnikumban, ahol naponta közlik az adatokat, pénteken a nagyjából 600 diákból 109-en voltak fertőzöttek, míg hét elején még csak 40-en. Itt jövő héten szintén online oktatás lesz.

Egy másik budapesti általános iskolában már a nyolcadik osztály került karanténba a héten, legalábbis ennyiről tud a szülői munkaközösség egyik tagja. Ez az iskola harmadát jelenti. Elmondása szerint október óta folyamatosan érintett két-három osztály, az ő gyereke most másodszor.

Egy vidéki nagyváros általános iskolai tanára éppen koronavírussal fekszik otthon. Szerinte azért fertőződött meg, mert négy napon keresztül kellett tanítania olyan osztályokban, ahol covidos gyerekek ültek.

„Olyan gyerekek között tanítunk, akik szülei és iskolánkba járó testvérei igazoltan covidosok, de a szülők beküldik a tüneteket még nem produkáló gyerkőcüket az iskolába. Néhány napon belül ők is betegek lesznek, közben megfertőzve minden tanulót és dolgozót.” Szerinte a szülők fele nem tudja kifizetni a tesztet, a tankerületet pedig hiába kérték, hogy nyújtson ehhez támogatást. Az iskolában kötelezővé tették a maszkot (ez az igazgatók hatásköre), de szerinte a diákok nagyjából 40 százaléka nem hajlandó hordani. „Mit várjunk egy olyan gyerektől, akinek oltatlanok vagy vírustagadók a szülei?” – kérdezte.

Kapcsolódó cikkek