WHO: Még nincs halálos áldozata az omikron variánsnak

Megosztás

Ugyan gyorsan terjed, de lehet, hogy kevésbé veszélyes a nemrég felbukkant koronavírus-mutáció.

Gyorsan terjed és már legalább 38 országba eljutott a koronavírus új, omikron névre keresztelt variánsa, ugyanakkor ehhez a mutációhoz köthető halálesetről továbbra sem tud az Egészségügyi Világszervezet, a WHO – írta meg a Telex.hu.

A 38 érintett ország közül legutóbb az Egyesült Államok és Ausztrália közölte, hogy már az országon belüli továbbfertőződést is regisztráltak, miközben Dél-Afrikában egyre jobban terjed a variáns. A WHO ugyanakkor hozzátette, hetekbe telhet, mire megállapítják, mennyire fertőzőképes az új mutáció – dél-afrikai vizsgálatok ugyanakkor azt jelzik előzetesen, hogy háromszorosa lehet az újrafertőződés aránya a delta variánshoz képest.

Rusvai Miklós az ATV Híradónak úgy nyilatkozott, hogy akár még a legkedvezőbb forgatókönyvet is jelentheti az omikron: „Az lenne a jó hír, ha kiderülne, hogy a vírus terjedőképesebb, mint a korábbi változatok, viszont a megbetegítőképessége jóval alatta marad az eddigi változatoknak” – nyilatkozta a virológus, aki szerint ez azt jelentené, hogy a vírus megszelídült, mint a korábbi négy emberi koronavírus, amik már csak náthát okoznak.

via Telex.hu, atv.hu

Kapcsolódó cikkek