Tudjuk hova kerültek a vámosszabadi tábor menekült lakói? A fővárosba

Megosztás

November 30-áig el kellett hagyniuk a menekülttábort, amely azóta teljesen üres. Az afgánoknak Budapesten béreltek lakásokat, különböző szervezetek pénzügyi és egyéb más támogatásokat nyújtanak nekik.

Szeptember 1-jén buszokkal hozták Vámosszabadiba azokat az afgán menekülteket, akiket Magyarország menekített ki a tálib hatalomátvétel után. Az őszi hónap közepén csaknem háromszázan voltak a Győr melletti befogadóállomáson. Annak ismeretében várták a sorsukat, hogy tudták: az ideiglenes tartózkodási engedélyük november 30-án lejár. A tábor most teljesen üres. Mi lett ezekkel az emberekkel?

A tálibok hatalomátvétele után – augusztus végén – a Magyar Honvédség 57 afgán családot, köztük 180 kiskorú gyermeket evakuált Afganisztánból mert otthon az életük veszélybe került volna. Őket a Vámosszabadi Befogadó Állomáson, illetve egy ideig a Balassagyarmati Közösségi Szálláson helyezték el.

Három busz érkezett a Vámoszabadi Befogadó Állomásra 2021. szeptember 1-én, mintegy százötven menekülttel – Fotó: Cséfalvay Attila / Telex

Három hónappal később Ambrus Gellért, Vámosszabadi polgármestere a Facebook-oldalán erősítette meg a Telex információját, hogy a családok elhagyták a Győrtől tíz kilométerre fekvő tábort: „Ha nem is véglegesen, de a menekülttábor/befogadóállomás bezárt, az utolsó, itt elhelyezett Afganisztánból kimenekített is elhagyta ideiglenes lakóhelyét. Visszatér az az időszak, amikor a határzár miatt nem volt lakója a tábornak, és bízom benne, hogy a kormány kitart a menekültpolitikája mellett, hogy így is maradjon.”

A Telex visszament most a táborba, amely üres volt, de épp a Helsinki Bizottság jogásza mondta korábban, hogy több jótékonysági szervezet, mindenek előtt a Máltai Szeretetszolgálat próbál a tábornál emberibb körülményeket találni azoknak a családoknak, akik ha megkapják a menekültstátuszt, mégis Magyarországon maradnának.

„A Magyar Máltai Szeretetszolgálat összesen 35 családot, 168 főt: 36 nőt, 51 férfit és 81 kiskorú gyermeket helyezett el önálló lakásban, Budapest területén bérelt ingatlanokban” – válaszolták a Telex kérdésére.

Kiderült az is, hogy a családok 18 hónapig vesznek részt az integrációs programban, ez teljes körű ellátást jelent az esetükben. A máltai szervezet azzal segíti a menekülteket, hogy minden család albérletbe költözik, az életvitelükhöz pedig pénzügyi támogatást nyújt. A felnőttek és a gyerekek is magyar nyelvtanfolyamon vehetnek részt, és segítenek nekik az ügyintézésben:

  • a tolmácsolásban,
  • a dokumentumok fordításában,
  • a letelepedési engedély kitöltésénél,
  • a külföldi részére szóló személyi igazolvány igénylésében,
  • a lakcímkártyánál,
  • és a TAJ-kártya intézésénél.

A menekültek teljes körű egészségügyi ellátást kapnak, pszichológus segít a traumák feldolgozásában, „a szeretetszolgálat információs csoportja pedig abban, hogy a kulturális különbségekből minél kevesebb feszültség adódjon és azokat megfelelően kezeljék, valamint hogy a családok megismerjék a magyarországi rendszereket” – tette még hozzá Parák Eszter kommunikációs referens.

Az afgán családok – amelyek jóval nagyobb számban maradtak Magyarországon, mint azt előzetesen sokan gondolták – folyamatos családgondozói segítségben részesülnek. A felnőtteket az álláskeresésben és munkaerőpiaci integrációban, szakmai tanfolyamok elvégzésében, a gyerekeket pedig a közoktatásban segítik a mentorok. Gyerekek és felnőttek egyaránt közösségi és sportfoglalkozásokon vesznek részt – ezek szerint már Budapesten.

Kapcsolódó cikkek