Összesen 37 kilogramm halat fogott négy orvhorgász egy fokozottan védett természetvédelmi területen

Megosztás

Négy orvhorgászt fogtak el a vízirendőrök a Pély külterületén lévő, fokozottan védett természetvédelmi területen, a Patkós-holtágnál vasárnap délután – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel.

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság orvhalászat miatt indított eljárást a négy tiszabői férfi ellen, akik a gyanú szerint 37 kilogramm halat – nagyrészt nagy pontyot, csukát, dévérkeszeget, süllőt – fogtak ki tiltott módon a Tisza melletti Patkós-holtágból

– írták, hangsúlyozva, hogy a holtág fokozottan védett természeti területen található és ott tilos a horgászat is.

A gyanúsítottak a pecázásból a gépkocsijukhoz visszatérve találták magukat szembe a vízirendőrökkel, akik épp a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatával közösen összehangolt akciót tartottak.

Az egyenruhások a férfiaknál többségében a holtág jellegzetes, őshonos halfajait találták, továbbá lefoglalták a náluk lévő horgászeszközöket. A négy férfit a kiskörei rendőrőrsre előállították, a gyanúsítotti kihallgatásukon mindannyian beismerő vallomást tettek – áll a közleményben.

Kapcsolódó cikkek