Akár 20–30 százalékkal is magasabb árak várhatóak idén karácsonykor

Megosztás

Több népszerű termékkategóriában szűkebb kínálatra és magasabb árakra kell számítani az idei karácsonyi szezonban, a vásárlási kedv azonban a várakozások szerint nagyobb lesz – írta a Népszava.

A jelenség hátterében természetesen a koronavírus-járvány az egész világgazdaságot érintő hatása áll, illetve az, hogy a gyártási kapacitások beszűkültek, emellett szállítmányozási, logisztikai problémák is adódnak. A végeredmény az, hogy számos termék jóval kisebb számban és lassabban jut el Európába.

A drágább termékekből emiatt szélesebb, az olcsóbbakból pedig szűkebb a kínálat, ami eleve egy erőteljes drágulás érzetét kelti a vásárlókban

– mondta a lapnak Madar Norbert, a GKI Digital vezető tanácsadója, aki szerint erre rakódik még rá a romló forint/euró árfolyam miatti áremelkedés.

Szerinte a magyar vásárlók így végső soron azt fogják érzékelni, hogy a telefonokért, laptopokért

20-30 százalékkal többet kell fizetni az idei karácsonyi szezonban, mint tavaly.

Az idei ünnepi vásárlási szezonban biztosan nem lesznek 50–70 százalékos leértékelések, ugyanis azokat csak a már készleten lévő termékekre szokták kiszabni.

Kapcsolódó cikkek