Egy hónap múlva üzembe helyezik az első emeletes vonatot a szolnoki vonalon

Megosztás

Október 18-tól pedig a Budapest–Újszász–Szolnok vasútvonalon is forgalomba áll az első emeletes vonat, ami szolnoki csíkos ingát váltja ki.

A tervek szerint összesen tíz szerelvény közlekedik majd ezen a vonalon.

Juhász Roland, a Miniszterelnöki Kormányiroda állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkára elmondta:

Beszerzésük egyúttal a nemzeti vagyon gyarapodását is jelenti, melynek gazdasági és társadalmi hatásai az ország egészére kiterjednek. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy az utasok olyan modern, kényelmes, a mindennapi életüket megkönnyítő, igényeiket kielégítő közlekedési eszközökkel utazhassanak, mint amilyenek a KISS motorvonatok is. A magyar állam mint tulajdonos részéről ezért is elvárás a MÁV felé, hogy a folyamatosan érkező új gyártású, vonzó, modern, akadálymentes kocsik forgalomba állításával egységes, kiszámítható, jó minőségű szolgáltatást kínáljon.


Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy 2022 végétől a MÁV-START szinte a teljes budapesti elővárosi forgalomban a kényelmes, korszerű és közkedvelt, FLIRT és KISS motorvonatokkal szolgálja ki utasait. Ezzel párhuzamosan az előváros jelenlegi negyvenhétezer ülőhelyes kapacitását 2025-re 7,6 százalékkal, csaknem ötvenegyezer ülőhelyre kívánja növelni.

A legnagyobb forgalmú vonalakat, a tervek szerint a nagykapacitású, emeletes motorvonatok fogják kiszolgálni. Egyike ezen vonalaknak mostantól a Budapest-Újszász-Szolnok vonal is.

Kapcsolódó cikkek