Kiszivárgott a Facebook titkos fekete listája, amin magyar szereplők is találhatóak

Megosztás

A Facebook 2012-ben döntött úgy, hogy elkezdi kitiltani azokat személyeket és szervezeteket, amelyek valamilyen módon a terrorizmushoz kapcsolódnak. A The Intercept most ebbe a listába nézett bele, és kiderült:

több mint 4000 tétel szerepel rajta.

A lap szerint a Dangerous Individuals and Organizations (DIO) néven ismert listán nagyjából ugyanazok az emberek és szervezetek találhatók meg, amelyeket az amerikai kormány és az amerikai hadsereg is terroristának tekint.

A lista szereplőit kategóriákba sorolta a Facebook, hogy egyértelmű legyen, miért kerültek fel rá. Van közöttük, aki gyűlöletbeszédet terjesztett, mások bűnözők vagy épp egy terrorista szervezet tagjai, de kitiltották a fegyveres társadalmi csoportokat is. Hogy miként büntet a Facebook, az az adott helyzettől függ.

A legsúlyosabb vétség az, ha valaki offline károkat okoz, például ha a civil lakosság ellen szervez támadást. Ebbe a csoportba tartoznak például a terroristák. A második csoportba azok tartoznak, akik például fegyveres lázadást szítanak – például a szíriai polgárháború lázadói. A harmadik csoportba pedig azokat sorolják, akik például gyűlöletbeszédet terjesztettek, de nem feltétlenül vettek részt erőszakos cselekedetekben, vagy nem támogatták azokat. Függetlenül attól, hogy melyik csoportba tartozik egy személy vagy szervezet, a Facebook feketelistájára kerül.

A DIO listán az első csoportba soroltak nagyjából 70 százaléka terrorizmussal hozható összefüggésbe, de ide tartoznak például a különböző bűnszervezetek és kábítószer-kartellek is. Ugyanehhez a kategóriához tartozik még több mint 500 gyűlöletkeltő csoport is.

Összességében a The Intercept által közzétett lista szereplőinek 53,7 százaléka a terrorizmushoz köthető, 23,3 százalékuk valamilyen fegyveres civil csoport, 17 százalékuk gyűlöletkeltő, 1 százalékuk pedig valamilyen erőszakos, nem állami szereplő. A The Verge szerint amikor egy szervezetet tiltólistára tesz a Facebook, az több ezer profil, csoport és oldal törlését hozhatja magával.

listán több magyar szereplőt is találni. Ilyen például a Nyilaskeresztes Párt vagy épp a Kuruc.info, de többségében zenekarok nevei olvashatók. Ilyen például a Romantikus erőszak, a Titkolt ellenállás, a Vérszerződés vagy épp az Egészséges fejbőr.

Kapcsolódó cikkek