A cég, amelynek repülőjével Szijjártó Péter utazott éppen nemrég kapott csendben hárommilliárdos kormányzati támogatást – videó

Megosztás

Hogy milyen véletlenek vannak. Pont olyan, mint Szíjj László oligarcha esetében a tavalyi, igen hírhedtté vált, eredetileg eltitkolni akart luxusjachtozásnál.

Szintén Szijjártó volt, aki utazgatott a jachton, nem sokkal később pedig újabb elképesztő közpénzt markolhatott fel a milliárdos. A NER-nél már szinte ciki a luxusautó, a helikopter, a luxusrepülő és a luxusjacht dívik. Vajon meddig?

A minisztérium és az érintett cég is hallgat az ügyről.

Annak a Wellis Zrt.-nek a repülőjével utazott Budapestről Pozsonyba Szijjártó Péter külügyminiszter, amely nemrég 3 milliárd forint támogatást kapott a kormánytól – számolt be az RTL Híradó. A külügyminiszter hétfőn tette meg az autóval két órás utat a szlovák fővárosba a magángépen.

Az esetre Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő hívta fel a figyelmet. Azt írta a Facebookon, hogy a Bem térről autóval akkor is el lehet jutni két óra alatt Pozsony központjába, ha minden KRESZ-előírást betartunk, egy kék villogós autó pedig bő másfél óra alatt ott lehetett volna.

„A Cessna gép ugyan 25 perc alatt ott volt, de a reptérre ki is kell menni és Pozsonyban is be kell onnan jutni. Így csak maximum fél-egy óra bőrülésben ücsörgést spórolt meg a repüléssel” – tette hozzá.

Az RTL szerint vasárnap a Honvédség egyik Falcon gépe is Pozsonyba ment, hétfőn pedig a külügyminiszter már azzal utazott tovább New Yorkba az ENSZ-közgyűlésre.

A csatorna kereste a Külgazdasági és Külügyminisztériumot kérdéseivel, arra voltak kíváncsi, hogy miért magángéppel ment Szijjártó Péter Pozsonyba és mennyit fizettek az útért, de nem kaptak választ. A Wellist szintén keresték, de ők sem adtak tájékoztatást. (Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek