A kormány tényként közölte, hogy vádat emeltek a NERbot készítője ellen, miközben az ügyészség elismerte, nem tartanak ennél a stádiumnál

Megosztás

A kormányzati médiakommunikáció vagy ismét óriásit hazudott, vagy netán máris előre tudják a megújított és kibővített nyomozás eredményét? Egyik megoldás sem hangzik túl jól.

A héten megint kiderült, hogy akár egy egyszerű robot is alkalmas arra, hogy tömegesen töltsék ki vele a nemzeti konzultáció online kérdőíveit. Tomanovics Gergely a Youtube-csatornáján élőben közvetítette, ahogy több ezer konzultációs kérdőívet tölt ki egy algoritmussal, a kormányzati honlapon napokig nem ütközött különösebb akadályba. Pedig nem ez volt az első alkalom, 2020 szeptemberében egy hobbiból programozni tanuló férfi szintén tömegesen kezdete kitölteni az akkori konzultációt.

A kormány a mostani támadás után is közölte, hogy feljelentést tesz az ügyben, illetve a kormányzati honlap hozzátette azt is: „A korábbi konzultációs honlapot ért támadás ügyében azóta vádemelésre is sor került.

 Forrás: kormany.hu

Az utóbbi azért volt meglepő, mert a legutóbbi hírek még csak arról szóltak, hogy a rendőrség május végén lezárta a nyomozást, majd a Kiberbűnözés Elleni Főosztály az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.

Az ügyészség viszont idáig nem jelezte, hogy lépett volna az ügyben, így nem világos, hogy a kormány miért beszélt vádemelésről. Kérdésünkre az ügyészség azt közölte, hogy „a vádemelés kérdésében egyelőre nem lehet megalapozottan dönteni, ezért további eljárási cselekményeket írt elő a rendőrségnek, amely azokat jelenleg is teljesíti”. Vagyis az ügy még messze van a kormány közleményében belengetett vádemeléstől. Az ügyészség szóvivője azt javasolta, hogy ősszel érdeklődjünk legközelebb az ügyben.

Hogy a kormány most milyen tényállás alapján tett feljelentést, arra a Kormányzati Tájékoztatási Központtól nem kaptunk választ.

A vádemelést nehezíti, hogy információs rendszer vagy adat megsértése miatt akkor lehetne eljárni, ha a NERbotok készítői feltörték vagy kijátszották volna a konzultációs oldal védelmi rendszerét.

Csakhogy a kormányzati oldal kezelői nem építettek ilyen védelmet a rendszerbe, sem tavaly szeptemberben, sem most. Ezen a héten a robotokat kiszűrő reCAPTCHA-t is csak azután helyezték el az oldalon, hogy Tomanovics már a harmadik élő közvetítését indította el. és több mint ötezer konzultációs ívet költött ki. (444.hu)

Kapcsolódó cikkek