Ellopta az autót, csak aztán kifogyott belőle a benzin

Megosztás

A rendőrök őrizetbe vettek egy cibakházi férfit, akinek a jármű önkényes elvétele mellett több vagyon elleni bűncselekmény is a terhére róható – írja a police.hu.

Egy cibakházi lakos megjelent 2021. július 24-én napközben édesanyja házánál míg a családtagok nem tartózkodtak otthon, majd a 19 éves férfi egy téglával leverte az ingatlan bejárati ajtajáról a lakatot és oda bement. A házban benyomta a zárt hálószoba ajtaját és az ott található szekrényből kivette édesanyja gépkocsijának indítókulcsát, majd az udvaron parkoló autóval, a tulajdonos tudta és engedélye nélkül elhajtott.

A rendőrök bűncselekmény elkövetése miatt előállították a férfit a Tiszaföldvári Rendőrőrsre és gyanúsítottként kihallgatták. A fiatal férfi beismerő vallomást tett, és elmondta, hogy az autót szerette volna visszavinni, csak útközben kifogyott a benzin, ezért azt hátrahagyta. A nyomozók megállapították, hogy a gyanúsított ellen több vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt is van folyamatban eljárás, ezért a nyomozóhatóság a férfi őrizetbe vételéről határozott és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett, lopás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a cibakházi férfi ellen.

Kapcsolódó cikkek