“Mémcoinos” kriptovaluta közösség adományozott egy törökszentmiklósi állatmenhelynek

Megosztás


Május végén elindult Magyarország első mémcoinja, amivel amellett, hogy szerencsés esetben sokat lehet keresni, még adakozni is lehet. Az alapítók ugyanis úgy gondolták, hogy a kriptovaluta tíztrilliós teljes készletének 10 százalékát állatmenhelyeknek adják majd – közölték a videk.ma hírportállal.

Mint tudatták, a legelső és legismertebb kriptopénz, a bitcoin óta már számos digitális valuta nagy népszerűségnek örvend a világon. Nemzetközileg éppen a kutyás kriptovaluták a divatosak, ezt lovagolta meg a Hungarian Vizsla Inu is. A baráti társaság által alapított virtuális magyar pénz szorzója szerencsés esetben az év végére a mostani árfolyamhoz képest akár százszoros vagy ezerszeres is lehet.

„Még nagyon az elején járunk, de mivel emelkedő potenciál van a coinokban, ezért reálisnak gondoljuk, hogy nagy befektetés lehet. Ahogy minden befektetésbe, úgy ebbe is az elején érdemes belevágni, ugyanis a kriptovaluták esetében nem csak duplázásról lehet beszélni, hanem száz vagy ezerszereződésről”

– mondta a Hungarian Vizsla Inu egyik alapítója, Sándor Fábián.


Ma már rengeteg kriptovaluta van a piacon, és mivel jó befektetésnek számít, a nyerészkedő oldalak is megjelentek. A Hungarian Vizsla Inu alapító is szereztek rossz tapasztalatokat, innen kapták az ötletet.

„Pár éve már követem a kiptovaluták világát, részben a saját érdeklődési köröm miatt, részben pedig azért, mert egy számítástechnikai vállalkozásom van. Egy este a baráti online sörözés alatt került szóba kriptovaluta és a különböző tapasztalatok. Innen már csak pár sör volt odáig eljutni, hogy csináljuk meg a saját tokenünket. Az indulás nem volt könnyű, mert nincs mögöttünk több millió dolláros befektető. Mindenki főállás mellett fordítja most erre az idejét és a pénzét”

– mesélte Fábián.

Az azóta már működő mémcoinnak közel 900 holdere van, ami kiemelkedően jó kezdésnek számít. A vásárlóknak csak fele magyar, a többiek nemzetközi szinten vásárolják a Hungarian Vizsla Inu tokenjeit.

Kapcsolódó cikkek